Megkezdődik a komlói vásárcsarnok felújítása, így az árusoknak és a vevőknek január 5-től átmenetileg költözniük kell. Nem messzire, a Berek utca 18. szám alatt, lényegében a szomszédos épületben lesz az ideiglenes piac a munkák idején.

Építőmunkások veszik át a kofák helyét januártól – kezdődik a komlói vásárcsarnok régóta várt felújítása. Az önkormányzat még tavaly nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően félmilliárd forintot, ebből az elnyert összegből és az önkormányzat által biztosított saját forrásból a következő hónapokban teljesen átépítik a viharvert épületet.

A városi piac emiatt kénytelen új, ideiglenes helyre költözni. „Január 5-e lesz az utolsó piacnap a vásárcsarnokban, 8-ától a Berek utca 18. szám alatt, vagyis lényegében a szomszédos épületben nyit ki újra. A körülmények valószínűleg nem lesznek tökéletesek, de a kereskedőktől és a vevőktől is megértést és türelmet szeretnék kérni” – mondta Polics József polgármester.

Lesz ugyanis miért türelmesnek lenni. A felújítás után a vásárcsarnokban több és korszerűbb elárusítóstand, nagyobb parkoló és akadálymentesítés is lesz. Emellett kicserélik a nyílászárókat, az épületgépészeti elemeket, hőszigetelik a tetőt és falakat és természetesen újrafestik kívül-belül az épületet. „A tervezéskor a praktikusság és a kényelem volt a fő szempont vevőnek és eladónak egyaránt. Ezért áthelyezzük az északi oldalra a főbejáratot és áttekinthetőbb belső teret alakítunk ki a csarnokban. A munkát 2019 végéig szeretnénk teljesen befejezni és nagyon bízunk benne, hogy a komlóiak szeretni fogják az új csarnokot” – reménykedett a polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzat