Az összes hely elkelt a kilencedik nemzetközi kolbásztöltő fesztiválra. Komló idei első nagyrendezvényén 110 csapat, köztük határon túlról érkezők mutathatják meg a tudásukat.

A hagyományos februári kolbásztöltő fesztivál évek óta Komló egyik legnépszerűbb rendezvénye. Nem lesz ez másként idén sem, már hetekkel az esemény előtt elkelt az összes hely, a későn ébredőknek már csak a várólista jutott. Összesen száztíz, hatfős csapat tölti majd a kolbászt – ugyanis ekkora a városi sportcsarnok befogadóképessége.

A nevezések mintegy 80%-a Komlóról érkezett – főleg intézmények és cégek indítottak csapatokat, de családi, baráti társaságok is asztalhoz állnak majd. Képviseltetik magukat a városkörnyék települései és három külföldi csapat is: Komló horvát testvérvárosából, Valpóról, továbbá Beregszászról és a németországi Benningenből érkeznek résztvevők.

A program február 9-én, szombaton nyolc órakor indul egy látvány-disznóvágással, ami után a csapatok elfoglalhatják a helyüket a sportcsarnok küzdőterén kialakított asztaloknál. A hivatalos megnyitó 10-kor lesz: felharsan a fesztivál himnusza és az esemény védnökei, Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Polics József polgármester köszöntik a vendégeket. A csapatok ezután rögtön munkához is láthatnak, hogy két órányi darálás, gyúrás, fűszerezés és töltés után délre a zsűri asztalára helyezzék a versenymintát. A fesztivál díszvendége Gergely Róbert színész-énekes, a színpadon pedig fellép többek között a Perfect Slágerzenekar és a Bayer Krainers Trió.

„Ez a fesztivál Komló egyik legfontosabb közösségépítő rendezvénye. Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik nem fértek be a csapatokba. Egész nap élő zene szól és a versenyzőknek köszönhetően kóstolnivalóban sem lesz hiány” – invitált mindenkit Polics József polgármester.

A résztvevőket a finom falatok és a mulatság mellett tombolasorsolás is várja, akár több tízezer forint értékű nyereményekkel. Újdonság lesz a nagyméretű LED-fal is, amelyen a városról készült kisfilmek futnak majd.

Forrás: Komló Város Önkormányzat