Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát kedden Pécsett.

A csarnok a vállalat összesen 3,2 milliárd forintos, 766 millió forintos kormányzati támogatást élvező kapacitásbővítési beruházásának részét képezi.   

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormányzat támogatásával megvalósuló beruházások közel 200 új munkahelyet jelentenek a vállalat számára. Hozzátette: a kabinet eltökélt célja, hogy a mostanihoz hasonló támogatások formájában adjon lendületet Baranyának, azon belül Pécsnek. Reményét fejezte ki, hogy az ország gazdaságának növekedési üteme a mai rekordmagas szinten vagy annak közelében  marad, mert ez azt jelenti, hogy a Honsá-hoz hasonló nagyfoglalkoztatók is folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre.   

A kormány azzal szeretné felgyorsítani a térség fejlődését, hogy két új autópályaszakaszt kap a megyeszékhely a következő években. Meg fog épülni az M6-os országhatár és Bóly közötti szakasza, s határozott kormányzati szándék, hogy létrejöjjön az M6-os sztráda Pécs és Barcs közötti szakasza is - ismertette. Ugyancsak a helyi gazdaságot segítené a pécs-pogányi reptér fejlesztése, alkalmassá tétele a nagyobb utasszállító repülőgépek fogadására. Magyar Levente közölte: a kormány feltett szándéka, hogy ezt a három fejlesztést végrehajtsa a következő esztendőkben.   

A Koller csoport pécsi leányvállalata, a Honsa Kft. kedden átadott 4900 négyzetmétereses gyártó- és raktárépülete a cég nyolcadik üzemcsarnoka, azzal együtt már 20 ezer négyzetméteren tud termelni a vállalat a baranyai megyeszékhelyen az év végétől. Max Koller, a Koller csoport tulajdonosa és ügyvezetője kiemelte: a magyarországi leányvállalat a legnagyobb gyártóüzeme a cégcsoportnak, és emiatt egyik legfontosabb pillére. Mint fogalmazott, a Honsa Kft. nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1994-ben családi vállalkozásként indult cégcsoport Európa egyik piacvezető autóalkatrész-gyártójává válhatott. Megjegyezte, hogy a vállalat nemcsak Pécsen és Németországban, de Kínában és Mexikóban is rendelkezik már egységekkel.    

A rendezvényen Hoppál Péter (Fidesz-KDNP) pécsi országgyűlési képviselő üdvözölte, hogy a kormány számára fontos a Dél-Dunántúli régió, és támogatja Pécs újraiparosítását, amely folyamat részét képezik az olyan gyárépítések és -bővítések, mint a Honsa beruházása.     Az üzemátadáson kiosztott sajtóanyag szerint az új termelési területen komplett csomagtér-rendszereket fog gyártani a vállalat.   

A pécsi Honsa Kft.-t 1999-ben alapították a német Koller csoport részeként. A német tulajdonú vállalkozás automatizált gyártósorral, magas technológiai színvonalon csomagtér-, pótkerék-fedlap, kalaptartó és komplett csomagtér-rendszerek előállítását végzi az autóipar részére. A Honsa Kft. közvetlen beszállítója a Volkswagen, Audi, Porsche, Jaguar, Land Rover, Seat, valamint a BMW autómárkáknak. A vállalat pécsi telephelyén 550 alkalmazottal évi több mint 4 millió terméket állít elő.   

A nyilvános cégadatok szerint a Honsa Kft. nettó árbevétele 2018-ban 13,4 milliárd forint volt az előző évi 12,4 milliárd forint után, adózott eredménye 895 millió forintot ért el 2018-ban, míg 2017-ben 1 milliárd forint volt.   

A rendezvényt követően Magyar Levente és Vári Attila, a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület közös polgármesterjelöltje folytatott megbeszélést Pécs gazdaságfejlesztési terveiről. Az államtitkár a találkozót követően újságíróknak elmondta: a kormány eltökélt célja, hogy a jelenlegi jelölttel együttműködve fejlessze a térséget. Vári Attila azt emelte ki, hogy polgármesterként nemcsak a város, de az egész régió fejlesztését szeretné megvalósítani, a megyeszékhely régióközponti szerepét megerősítené.

Forrás: MTI