Három kategóriában adta át Lickl-díj kitüntetést a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) - tájékoztatta az együttes kedden az MTI-t.

Mint arra közleményükben emlékeztettek, a zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre. Idén három kategóriában - művész, menedzsment tag és civil - osztották ki az elismerést; az elmúlt évek alatt 15 díjazott vehette át a zenekar felkérésére, Németh Klára képzőművész által gyártott, egyedi tervezésű tűzzománcból készült emléket.    

Mint írták, a zenekar alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díj az egykori vezető szellemiségét hivatott életben tartani és egyúttal elismerni az együttes művészeinek és menedzsmentjének, valamint a zenekarral tágabb körben együttműködőknek társadalmi szerepvállalását.    

Horváth Zsolt igazgatót idézve a közleményben megjegyzik, a díj alapításával a zenekar azokra kívánja felhívni a figyelmet, akik a közös gondolkodásban és cselekvésben jeleskednek, kezdeményeznek és tesznek azért, hogy a Pannon Filharmonikusoknak az alapításkor vállalt társadalmi felelősségvállalása teljesüljön.    

Idén muzsikus kategóriájában Gáspár Emese ütőhangszeres művész kapta a Lickl-díjat.    

A Pannon Filharmonikusok menedzsmentjének tagjai közül az elismerést Lakatos Kornél, a zenekar grafikusa kapta.    

Civil kategóriában a díjat Ferling József, a Ferling Kft. tulajdonosa és ügyvezetője vehette át.

Forrás: MTI

Fotó: Bama