A vállalatcsoport vészhelyzeti tervének előírásait követve megtette a szükséges óvintézkedéseket a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére a HAUNI Hungaria pécsi gyára.

A HAUNI Hungaria már hetekkel ezelőtt többlépcsős intézkedési tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy a járvány hatásait minimalizálják és a munkatársak egészségét megőrizzék. Mindemellett a gyár jelenleg zavartalanul működik és az eddig bevezetett óvintézkedések célja, hogy a biztonságos munkavégzés feltételei továbbra is biztosíthatóak legyenek.

A cég a megyében az első között vezette be a testhőmérséklet mérését a portákon, és tette folyamatosan elérhetővé – egyes esetekben kötelezővé – az egészségügyi maszkok és kesztyűk viselését. Az irodákban és a csarnokokban kézfertőtlenítőket helyzetek ki és fokozták a takarítások ütemét. Nem működnek a liftek, az étkezőben turnusokban tudnak ebédelni a munkatársak és készpénzes fizetésre sincs lehetőség.

A kollégák között a napokban vitamintablettákat osztanak szét és az üzemorvos is rendelkezésükre áll. A belső kommunikációban nagy hangsúlyt kap a higiéniai szabályok betartásának a fontossága, mindenekelőtt a rendszeres kézmosásra és a távolságtartásra hívják fel a figyelmet.

A központi előírásoknak megfelelően a cél a kollégák közötti interakciók minimalizálása. A személyes találkozók és a külföldi üzleti utak helyét már korábban az online és telefonos kapcsolattartás vette át.

Akiknek a munkaköre lehetővé teszi, fokozatosan növekvő arányban otthonról dolgoznak. A gyár eközben átállt a többműszakos termelésre, így egyszerre kevesebb ember tartózkodik egy légtérben. A kijelölt izolációs területeknek köszönhetően pedig ők is csak a legszükségesebb mértékben érintkeznek egymással. A műszakok közé szünetet iktattak be, ezalatt gondosan fertőtlenítik a munkahelyeket.

Természetesen minden közösségi programot felfüggesztett a cég, köztük a sportrendezvényeket és az önkéntes napokat. A hatvan év feletti kollégák biztonságuk érdekében már csak otthonról dolgozhatnak, akiknél pedig ez nem lehetséges, ott fizetett távollétként számolja el ezeket a napokat a HAUNI. Az iskola és óvodabezárásokra is igyekezett reagálni a cég, a kisgyermekes kollégákat egyelőre igyekszik mentesíteni a munkába járás alól.

A HAUNI Hungariánál naponta ülésezik az operatív törzs, amely azonnal képes reagálni az esetleges változásokra. Így habár jelenleg zavartalanul folyik a termelés, amennyiben a helyzet súlyosbodna, természetesen készen áll bármilyen szükséges döntés meghozatalára a munkavállalói és családjaik védelmében. Arra az esetre, ha a termelés biztonsággal nem folytatható, a vállalat már dolgozik a megfelelő, munkavállalói számára is megnyugtató leállás tervén.

Forrás: HAUNI Hungaria