Az 1931-es Firenzei Környezetvédelmi Konferencián merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4-i dátumra pedig azért esett a választás, mert ez Assisi Szent Ferenc emléknapja, halálának napja.

Október 4-én az állatok védőszentjére, Assisi Szent Ferencre is emlékezünk, aki nemcsak az emberekért végzett áldozatos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette.  A ferences rend megalapítója tekinthető az első lelkes állatvédőnek, aki több mint 800 évvel ezelőtt már azt tanította, hogy az emberiségnek kötelessége védeni a környezetet és a benne élő állatokat.  A legendák szerint értette az állatok nyelvét, és gyakran prédikált is nekik.

Az állatok világnapjának célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezetükben élő élőlényekre, állatokra, hogy az ember és állat közötti kapcsolatot tovább erősítse, valamint emlékeztessen az együttélés fontosságára, ezáltal segítve a felelősségteljes állattartás elterjedését az egész világon. Minden megmozdulás, amit az állatvédők e jeles nap környékén világszerte szerveznek, azt üzeni nekünk, hogy az állatok boldogabbá, szebbé, teljesebbé teszik mindennapjainkat.

Forrás: Kutyabarát.hu