Miközben az elmúlt közel két évtizedben sajnos legalább megfeleződött (!) a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is.

 

Fecskék = biológiai védekezés

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Állományuk fele eltűnt! Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, melynek hátterében:

- az élőhelyek átalakítása (fészkelőhelyek megszűnése), a táplálékbázis csökkenése (háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás, nem megfelelően végzett szúnyogirtás
- a klímaváltozás, ami a fecskéket nem csak a költési időszakban (például a sár fészekanyag hiányával a szárazodó tavaszokon), da az őszi és tavaszi vonuláskor, valamint az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja (szokatlan és kedvezőtlen időjárás, szárazság okozta táplálékhiány stb.,
- és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek tömeges leverése (gyakran állami és önkormányzati intézményekről), a madarak elüldözése és akár megölése áll.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább kétmillió kg, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!

Mit tehet a lakosság és az önkormányzat?

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.

Költőpárok és fészkeik védelme

Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti.
Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.

Illegális fészekleverés bejelentése

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek, a  fecskefészkek leverése egész évben tilos!

Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1–március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak.

Költési időszakban, április 1–október 31. között a fecskefészkek eltávolítása nemcsak tilos, de nem is engedélyez(tet)hető!

Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot.

Műfészkek kihelyezése

A vészes állománycsökkenés közepette jó hír, hogy a fecskék költése műfészkekkel hatékonyan segíthető. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján a madarakat segítő műfecskefészkeket is lakott fészkek mellé, telepek bővítésére kihelyezve érdemes alkalmazni.

Fecskebarát épületmunkák

A sárfészket építő molnár- és füstifecske-állomány országos védelme kapcsán a legkritikusabb kérdés a madarak által lakott épületeken végzet munkák természet- és állatvédelmi törvényt előírásait is betartó megvalósítása. Ennek lényege, hogy a fészkeket csakis engedély birtokában és a költési időszakon kívül szabad eltávolítani, és az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.

A Madárbarát kert programnak 2020-ban már közel 8.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a madárbarát kert programban!

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület