Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta, az Eleven névre hallgató madár ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját, miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat miatt különösen veszélyes Mediterráneumon is - közölte az MME az MTI-vel.

Eleven az egyetlen olyan szalakóta, amely a négy éve felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt szakembereit. 2016-ban azért ez a madár kapott jeladót, mert az előzetes terepi megfigyelések szerint az első szalakóták között érkezett vissza és kezdett költésbe - olvasható a közleményben.  

Mint írják, a tavaly szeptemberben útnak induló madárról a jeladónak köszönhetően tudjuk, hogy nem tért le a megszokott vonulási útvonaláról. Európát Görögországnál hagyja el, majd Líbián átrepülve Csádban rendszerint hetekre megpihen. Innen a Közép-afrikai Köztársaságon, a Kongói Demokratikus Köztársaságon halad tovább, majd Angolát és Zambiát érintve érkezik meg botswanai telelőhelyére decemberben.  

A jeladó szerint Eleven március 15-e körül kezdte meg idei hazaútját. Afrikát többek között Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Kenya, Etiópia és Eritrea érintésével hagyta el április utolsó napjaiban. Május elsején már Szíria déli térségében járt, tehát kevesebb, mint két nap alatt repülte át az Arab-félszigetet. Innen Törökország, Bulgária és Románia érintésével ért haza Apajra május 15-én.  

A kutatók munkája ezzel azonban nem ért véget, sőt a szalakóták hazaérkeztével és a költési időszak indulásával most kezdődik és nyár végéig tart a terepszezon. Bővebb információk a rollerproject.eu weboldalon - zárul az összegzés.

Forrás: MTI

Fotó: Lendvai Csaba