Európa női lakosságának egyharmada rendelkezik egy, a neandervölgyi embertől örökölt génnel, amely növeli a termékenységet és csökkenti a vetélés kockázatát a terhesség korai szakaszában, állítja egy nemrég a Molecular Biology and Evolution című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.

A németországi Max Planck Intézet kutatói arra jutottak, minden harmadik európai nő a mára eltűnt emberfajtól örökölte sejtjei progeszteronreceptorait. A kutatók biológiai adatbankok információit vizsgálták át, és több mint 450 000 európai nő DNS-képe alapján jutottak eredményre.

Tanulmányuk szerint az európai nők 29 százaléka hordozza a „neandervölgyi receptor” génjének egy mintáját, míg három százalékuk kettőt is. A gén hatására kevesebb a terhesség idején bekövetkező vérzés.

A svédországi Karolinska Intézet kutatói szerint az e génnel rendelkező nők jellemzően több gyermeket is szülnek életük során.

„A progeszteronreceptor jó példája annak, milyen előnyös génvariánsokhoz juthatott a modern ember a neandervölgyiekkel való keveredéssel, amelyek a ma élő emberekre is hatással lehetnek” – mondta Hugo Zeberg, a Karolinska Intézet kutatója.

A gén modern emberekben való megjelenését eredményező keveredés körülbelül 65 000 évvel ezelőtt történhetett. A neandervölgyiek más genetikai nyomot is hagytak a mai emberi populációkban, a teljes modern genom 1-4 százalékát is kiteszik a tőlük származó gének.

A kutatók a modern emberi DNS-adatokat az ősemberek maradványaiból – többnyire lápokban konzerválódott holttestekből – kinyert mintákkal vetették össze. Ezek közül a legrégebbi egy 40 000 éves minta volt a mai Kínából. Az ősi minták alapján kikövetkeztethetővé vált a gének terjedése az emberi populációban az évezredek során.

A különleges receptorral bíró nők sejtjeinek molekuláris vizsgálata arra derített fényt, hogy azok több progeszteronreceptort állítanak elő. A kutatók szerint ez megnövekedett érzékenységet eredményez a hormonra, ami a korai vetélések és vérzés elleni jobb védettséget jelent.

„Az e gént öröklő nők aránya tízszerese az egyéb neandervölgyi génvariánsokat öröklő embereknek” – mondta el Zeberg. „Ezek az eredmények azt mutatják, a receptor neandervölgyi variánsának előnyös hatása van a termékenységre.”

A kutatócsapat feltételezése szerint a neandervölgyi progeszteronreceptor segíthet a nőknek megőrizni azon terhességeket is, amelyek egyébiránt vetéléssel végződnének – egyúttal azonban a koraszülés esélyét is növeli.

Korábbi kutatások eredményei szerint az átlagos európai ember mintegy 500 genetikai „töredéket” hordoz, amelyek a neandervölgyiektől és más letűnt emberfajoktól származnak. Ezek közt vannak a prosztatarák kockázatát befolyásoló, a szervezet vasháztartását szabályozó, a véralvadás sebességére ható, illetve az alacsonyabb testmagassággal összefüggő gének is.

Forrás: mult-kor.hu / sci-news.com / academic.oup.com