A hangszerek királynőjeként számon tartott orgonáé a főszerep a Filharmónia Magyarország augusztusi rendezvényein: az OrgonaPont elnevezésű sorozat keretében 40 helyszínen 50 koncertre, az augusztus 8-i Orgonák éjszakáján több száz eseményre várják az érdeklődőket.

A színes programoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek - írta a Filharmónia kedden az MTI-hez is eljuttatott tájékoztatójában.  

Kiemelték, hogy az OrgonaPont koncertsorozatba Budapest és vidéki nagyvárosok mellett kistelepülések is bekapcsolódnak, a közönség olyan nagyszerű orgonaművészek játékát hallhatja, mint Somogyi-Tóth Dániel, Kovács Szilárd Ferenc, Szamosi Szabolcs, Sárosi Dániel, Kővári Péter, Balatoni Sándor, valamint a Fischer Annie-ösztöndíjas Tóka Ágoston és Schallinger-Foidl Artúr, s a tavalyi Orgonák éjszakája rekordere, Mészáros Zsolt Máté. Rajtuk kívül fantasztikus előadókat, köztük Sebestyén Márta népdal- és Miklósa Erika operaénekest is köszönthetik az érdeklődők.  

A sorozat különböző állomásain orgona-énekhang együttesével és érdekes hangszerpárosításokkal lehet találkozni, az orgona kürttel, fuvolával, oboával és hegedűvel is "randevúzik" - írták. Kitértek rá: a tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott, idén augusztus 8-án sorra kerülő Orgonák éjszakáján "újra megtelnek templomok, terek, különleges helyszínek a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával".  

A programok között lesz orgonakoncert, orgonás liturgia, előadás, kiállítás, hangszerbemutató, s igazi különlegességként szokatlan helyszíneken is hallható orgonazene - fűzték hozzá.  

Jelezték, hogy vándor orgonák csendülnek fel várak udvarán, piacokon, fürdőkben és főtereken. Egy orgona a Balatonon vízre száll, egy másik dallamai napközben a Tihanyi Apátság előtt, este az apátságban, fényjáték kíséretében szólnak majd. A közönség Kaposváron egy új orgona bemutatkozásának lehet fültanúja.  

Pécsett a bazilikában sötétben tartanak jótékonysági koncertet látássérült művészek előadásában. Az est során Péterfay Ferenc orgonaművész és Bán Tamás klarinétművész játéka, továbbá a Kopa testvérek, Marcell és Dóra versei hallhatók, a jegyvásárlók a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatják.  

Augusztus 8-án 20 óra 20 perckor az Orgonák éjszakája minden programján "közös hangként" megszólal Beischer-Matyó Tamás Invocation című műve, erősítve azt a kapcsot, amely összefűzi a program résztvevőit - hangoztatták a szervezők. Megjegyezték, a mű magában hordozza az Orgonák éjszakájának üzenetét, amely a 2020. év kihívásai által létrejött összetartozást, hitet is jelképezi.  

Közölték azt is, hogy a Filharmónia nemcsak a felnőtteket, de a fiatalabb korosztályt is szeretné megszólítani, ezért ehhez a rangos eseményez kapcsolódva Az én orgonám címmel képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet általános és középiskolások részére.  

Az OrgonaPont és az Orgonák éjszakája programjaira a Filharmónia Magyarország jegypénztáraiban, a www.jegymester.hu oldalon, és a koncertek előtt a helyszíneken lehet jegyet váltani, az eseményről további információk a filharmonia.hu honlapon találhatók - olvasható a tájékoztatóban.

Forrás: MTI