Az első lépés igazolta a technológiát, jöhet a termelés felfuttatása.

A NASA az elmúlt néhány napban több fontos fejleményről is beszámolt, először a helikopter kezdte el saját repülési tesztjét, ezt pedig nem sokkal később követte a marsjáró másik egységének beüzemelése, ami szintén jól sikerült. Most először állítottunk elő oxigént a Mars felszínén, ami később nagyon jól jön majd.

A hivatalos bejelentés szerint a Perseverance másik komponense, amely a Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment (MOXIE) névre hallgat, szintén az elmúlt napokban készült fel első komolyabb tesztjére.

A 45 km átmérőjű Jezero-kráterben landolt marsjáró ugyanis az oxigén helyi előállításának lehetőségét, annak részletes vizsgálatát is feladatul kapta, ezt pedig most sikerrel teljesítette, hiszen az első lépésben, a ritkás, szén-dioxid által dominált légkörből sikerült oxigént kivonni, az így létrejövő szén-monoxidot bocsátva ki melléktermékként.

A szakemberek 2 órán keresztül melegítették fel a MOXIE-t, amely ezt követően 800 Celsius-fokon, 1 órán keresztül dolgozott, így sikerült 5,4 gramm oxigént előállítani, amely egyetlen űrhajós nagyjából 10 percen keresztüli kényelmes lélegzését biztosítaná.

A kapacitást ezzel nem merítették ki, hiszen az egység 1 óra alatt maximum 10 grammnyi oxigént tudna kinyerni a légkörből. Eddig mindössze az első lépést teljesítették, a második körben jön a termelés felfuttatása, a harmadik lépésben pedig igyekeznek még többet kipréselni a komponensből, hogy jobban lássák, mire képes az eszköz az eltérő légköri viszonyok között. Ezen a szinten persze nincs gyakorlati haszna az oxigén termelésének, a NASA becslése szerint 4 űrhajós felszínről való felemelkedéséhez 7 tonna üzemanyagra és 25 tonna oxigénre lesz majd szükség, viszont a jövőben jóval nagyobb egységeket helyeznének el a felszínen, amelyekkel már elérhetőnek tűnik a komplex cél.

Az elkövetkező egy marsi év (687 nap) során kilenc további próbára kerítenek majd sort a MOXIE bevonásával.

Forrás: sg.hu / mars.nasa.gov