Nagyobb mértékű élelmiszerpazarlást eredményez a jobb minőségű étrend - mutatták ki amerikai kutatók tanulmányukban, amely szerint az amerikaiak fejenként naponta 422 gramm élelmet dobnak ki.

A PLOS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a szakemberek amerikai adatbázisok alapján úgy becsülték, hogy 2007 és 2014 között az amerikai fogyasztók naponta 150 ezer tonna élelmiszert pazaroltak el. Kiszámolták, hogy az így kidobott élelmiszer előállításához 12 millió négyzetkilométer termőterületre és 16 ezer milliárd liter öntözővízre volt szükség.   

A Vermonti és a New Hampshire-i Egyetem, valamint az amerikai Mezőgazdasági Kutatószolgálat szakemberei az étrend minőségének, a kidobott élelmiszernek és azok környezeti hatásainak kapcsolatait kutatva 22 élelmiszercsoportot vizsgálva kimutatták, hogy a zöldségek, gyümölcsök, valamint az ilyen alapú ételek 39 százaléka, a tejtermékek 17 százaléka, a húsételek 14 százaléka kerül szemétbe.   

"Jobb minőségű étrend több zöldséget és gyümölcsöt jelent, amelyekből többet dobnak szemétbe, mint más ételekből. Fontos az egészséges étkezés, sok előnnyel jár, de az ilyen ételek fogyasztásával tudatosabban kell gondolnunk az élelmiszerpazarlásra" - idézte Meredith Nilest, az Vermonti Egyetem munkatársát a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.   

A tanulmány készítői szerint az egészségesebb étrendhez kevesebb termőterület használata szükséges, de jóval több öntözővíz és növényvédőszer kell a zöldségek, gyümölcsök termesztéséhez, így a pazarlás miatt lényegesen több megy ezekből veszendőbe.   

A kutatók létfontosságúnak nevezték a fogyasztók felvilágosítását a friss gyümölcsök és zöldségek termesztéséről és tárolásáról, az élelmiszerek sérüléseiről és romlásáról, továbbá fontosnak tartják a termékek forgalomba hozhatósága időpontjának, állagleírásának felülvizsgálatát, valamint az oktatást az élelemvásárlás megtervezésről és az élelmiszerek elkészítéséről.

Forrás: MTI / phys.org