Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett - derült ki az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentéséből.

Az elefántcsont és az orrszarvútülök illegális kereskedelméből származó éves bevétel 2016 és 2018 között becslések szerint 400 millió, illetve 230 millió dollár volt - olvasható a bécsi székhelyű szervezet honlapján.  

Az elmúlt években azonban a hatóságok által lefoglalt áruk között megnőtt a tigrisekből készült termékek száma, és a kereskedők is élénkebb érdeklődést kezdtek mutatni az egyéb nagymacskák testrészei iránt, amelyekkel az előbbi termékek helyettesíthetők.  

A pénteken kiadott jelentés szerint a tobzoska a globális vadkereskedelem legnagyobb áldozata az emlősök körében: 2014 és 2018 között megtízszereződött a tobzoskapikkely-lefoglalások száma.  

A szakemberek 149 országra és territóriumra kiterjedő, csaknem 180 ezer csempészáru-lefoglalásra vonatkozó adatokat összegeztek.  

Az adatbázis szerint csaknem 6 ezer fajt - köztük emlősöket, hüllőket, korallokat, madarakat és halakat - érintett az illegális vadkereskedelem 1999 és 2019 között.  

A vadvilági bűnözés minden országra hatással van a biológiai sokféleségre, az emberi egészségre, biztonságra és a társadalmi-gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása révén.  

A vadon élő fajok illegális kereskedelmének felszámolása nem csupán a biodiverzitás megőrzése, hanem a jövőbeli közegészségügyi vészhelyzetek megelőzése szempontjából is kulcsfontosságú.  

A jelentés rámutat, hogy a vadállatok vadászata természetes élőhelyeiken, majd levágása és illegális értékesítése növeli a zoonózisok - az állatokról emberre terjedő betegségek - kockázatát. 

Forrás: MTI