A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból.

Feldman Zsolt szombaton Jászberényben, a 31. nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó megnyitóján közölte: az egy főre jutó éves mézfogyasztás a 2010-ben jegyzett mintegy 30 dekagrammról csaknem 80 dekagrammra emelkedett. Ez egy szép ugrás, még annak tudatában is, hogy a Nyugat-Európában ennél jóval több mézet esznek. A magyar méhészek által előállított méz többletét "javítómézként" döntően a német, a francia és az olasz piacon kell értékesíteni - tette hozzá.   

Közölte: Magyarország a minőségi mézben érdekelt, nem véletlenül lett élharcosa annak a folyamatnak, hogy az Európai Unió tegyen lépéseket az Európába máshonnan érkező "silány" mézek, mézkészítmények beáramlásának megakadályozására. E termékek minősége ugyanis bizonytalan, ráadásul árletörő hatással voltak a magyar mézekre - mondta Feldman Zsolt. Az államtitkár kitért arra, hogy a méhészetnek az agrárium többi ágazatához hasonlóan meg kell küzdenie a kihívásokkal, így az értékesítés gondjaival, a klímával vagy az állategészségügy nem kívánatos fejleményeivel. Mint megjegyezte, elég csak idei "bolond tavaszra" gondolni, amely szélsőséges fordulataival nemcsak az embereket viselte meg, hanem a méhek teljesítőképességét is rontotta.   

Feldman Zsolt az elmúlt hónapokban bekövetkezett, különösen nagy mértékű méhpusztulásokkal kapcsolatban azt mondta: ez is megmutatta, milyen szoros szakmai párbeszédre, napi szintű együttműködésre van szükség a méhészek és a mezőgazdasági területek gazdái között. A felelős mezőgazdasági termelés és a felelős méhészkedés csak együtt lehet sikeres, "ha hibázik az egyik, annak nagyon komoly következményei vannak a másik oldalon" - tette hozzá, jelezve, a tömeges méhpusztulás okainak feltárására még folynak a vizsgálatok.   

"Abban a legeltökéltebbek vagyunk, hogy az agrártermelési oldalon minden olyan észszerű és működőképes szabály, illetve gyakorlat megvalósítását segítsük, amely védi a méheket és ezáltal a magyar méhészeket" - hangsúlyozta Feldman Zsolt. A jászberényi méhésznapon csaknem kétszáz szakmai kiállító, hagyományos árus vett részt termékeivel.   

Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente.

Forrás: MTI