Az Agrárminisztérium (AM) jelentős mértékben megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás, a haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban 100 millió forint a megemelt keretösszeg - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető, úgynevezett csekély összegű támogatás keretösszege, amely jelentősen hozzájárul a méhészeti tevékenység jövedelmezőségének javításához, a méhtartási kedv fenntartásához.   

A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest hamarabb, 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz (MÁK), az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül. A kérelmeket legkésőbb 2020. május 31-ig elbírálják, a méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz.   

Közölték azt is, hogy haszongalamb vásárlásához - az első támogatási időszak pozitív tapasztalataira tekintettel - 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca. A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb galambonként 6000 forint.

Emellett már a legalább 100 darab haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti, vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakokban. A támogatási kérelmek 2020. május 1-jétől május 15-éig és 2020. október 1-jétől október 15-éig a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton nyújthatók be.   

Mindkét támogatás igénybevételének feltételeiről az érdeklődők a MÁK honlapján találhatnak további információkat - közölte az AM.

Forrás: MTI