Egy nemzetközi kutatócsoport olyan rizsfajtát hozott létre, amely azon országokban is segíthet a HIV-vel fertőzöttek tüneteinek kezelésében, ahol a modern orvoslás eszközei nehezen hozzáférhetők.

Az elmúlt évtizedek során számos különböző élelmiszernövényből hoztak létre a szakértők olyan fajtákat, amelyek különböző kihívásokra jelentenek választ: például jobban bírják a szélsőséges időjárást, vagy nagyobb tápértékűek, így segíthetnek az éhező régiók lakóinak. Ezek a növények azonban másra is jók, némi genetikai változtatással gyógyhatású anyagokat is termelhetnek, így hatásosak lehetnek az olyan, a Föld bizonyos részein népbetegségnek számító kórok esetében, mint amilyen az AIDS.

Amerikai, brit és spanyol szakértők most pontosan egy ilyen rizsfajtát alkottak meg: az újfajta rizs három olyan proteint termel, amelyek a labortesztek alapján megakadályozzák a vírus sejtekbe való bejutását, és így annak testben való elterjedését. A magokból akár házilag is készíthető olyan krém, amely a bőrre kenve ugyanolyan hatásos lehet, mint a legjobb antiretrovirális terápiák.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2017-ben 36,9 millió ember volt HIV-fertőzött, akiknek több mint kétharmada Afrikában él. Bár az immunrendszert megtámadó vírus terjedését az 1980-as években kitört járványhoz képest sikerült lassítani, 2015-ben még mindig 2,1 millió új fertőzést regisztráltak. És bár több ígéretes kezelési mód és védőoltás is fejlesztés alatt van, jelenleg két módszer áll a szakértők rendelkezésére a HIV elleni harcban: a biztonságos szexuális életre való nevelés és a szájon át szedhető, a vírus testben való terjedését megakadályozó gyógyszerek.

Mindeddig egyetlen egy olyan betegről tudunk, aki egy antiretrovirális szert szedve teljesen meggyógyult, vagyis testéből totálisan eltűnt a vírus. Bár a legtöbb beteg esetében ez nem áll fenn, az antiretrovirális szerek révén, amelyek akadályozzák a vírus replikálódását, a betegek állapota jól kezelhető, és az érintettek hosszú és tünetmentes életet élhetnek. A probléma azonban az, hogy a fertőzöttek többsége sosem jut hozzá a hatásos szerekhez.

Nekik jelenthet megoldást az új rizsfajta, amely helyben termeszthető, majd olcsón (vagy ingyen) készíthető belőle hatékony antiretrovirális szer. Mielőtt azonban neki lehetne állni a rizsfajta elterjesztésének, számos kérdésre választ kell találniuk a kutatóknak. Egyrészt további teszteknek kell alávetniük a rizst, hogy felmérjék, milyen mennyiségben, hogyan alkalmazva hatásos, és hogy például mit történik, ha elfogyasztják azt a helyiek. Az is kérdés, hogy nincs-e negatív hatással használata az egészséges emberekre, hiszen az AIDS-szel leginkább sújtott területeken a diagnózis felállítása is problémás lehet.

A tesztek a kutatók szerint egyelőre nagyon biztató eredményeket produkálnak, úgyhogy a szakértők azt remélik, hogy ami a hatásmechanizmust illeti, nem lesznek megoldhatatlan gondok. Aztán persze hátravan még az engedélyeztetés is, ami már problémásabb lehet, de ha minden akadályt sikerül elhárítani, ez a fajta stratégia tényleg beválhat azokon a helyeken is, ahol a betegek java nem fér hozzá a modern orvosi megoldásokhoz.

Forrás: ipon.hu / iflscience.com / pnas.org