Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikumcsaládot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna - írta a BBC hírportálja.

Az új vegyületek felvehetik a harcot a nehezen kezelhető baktériumfertőzésekkel, többek között az MRSA (methicillinrezisztens Staphylococcus aureus) "szuperbaktériummal" - írták a Rockefeller Egyetem kutatói Nature Microbiology című szaklap aktuális számában közölt tanulmányukban.   

A gyógyszereknek ellenálló fertőzések, melyeket az úgynevezett szuperbaktériumok okoznak, a világ egyik legnagyobb egészségügyi fenyegetésének számítanak, mintegy 700 ezer ember halálát okozzák évente.   

A New York-i tudósok talajmintákban kutattak mikroorganizmusok után, mivel a talajban millió apró lény nyüzsög és termel olyan vegyületeket, amelyek talán a kórokozók elleni harcban is hasznosíthatók.   

Genetikai szekvenálással, vagyis az élőlény teljes örökítő anyagának feltérképezésével vizsgálták meg a több mint ezer talajmintában található organizmusokat.   

Amikor több mintában is felfedezték a malacidin nevű vegyületeket, úgy érezték, valami fontosra bukkantak. Az anyagot MRSA-fertőzött patkányokon tesztelték. A bőrükön lévő sebeket elmulasztotta a szer.   

A tudósok most a szer hatékonyságának növelésén dolgoznak. Azt remélik, hogy emberi fertőzéseket gyógyító orvosságot lehet belőle kifejleszteni.   

"Egy újonnan felfedezett antibiotikumcsaládról lehetetlen megmondani, mikor jöhetnek a klinikai tesztek, de azt sem, hogy eljut-e ebbe a fázisba" - mondta Sean Brady, a kutatás vezetője.   

Colin Garner, a brit Antibiotic Research (Antibiotikumkutató Intézet) munkatársa szerint jó hír, hogy új antibiotikumot találtak úgynevezett Gram-pozitív baktériumok ellen, mint az MRSA, ám a Gram-negatív baktériumok elleni szerre lenne a legnagyobb szükség.   

"Az utóbbiakat nehéz megfékezni, egyre nő közöttük az antibiotikumoknak ellenállók száma. Ezek a baktériumok tüdőgyulladást, vérmérgezést, húgyúti és bőrfertőzést fertőzést okoznak" - mondta el Garner a BBC-nek.

Forrás: MTI / bbc.com / phys.org