Az emberi agy és a számítógép közötti érintkezési felületet, vagyis interfészt fejlesztő startupjának eddigi munkáját mutatta be Elon Musk kedd este San Franciscóban.

A futurista befektető NeuraLink nevű, eddig az ismeretlenség homályába burkolózó cége a remények szerint jövőre emberekkel is megkezdi a gép tesztelését.

Musk régóta állítja, hogy az emberi elmét és a gépeket összekötő „ideghálózat” kulcsfontosságú, ha el akarjuk kerülni, hogy a mesterséges intelligencia túlnőjön az emberen, aki ezek után – a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is – „házi macskához lesz hasonlatos”.

Musk és a NeuraLink munkatársai a robotépítési, szoftverfejlesztési, neurológiai tehetségek toborzására rendezett eseményen bemutatták, hol tart a vállalkozás.

A NeuraLink egy hajszálvékony szálakkal ellátott szenzor első változatát fejlesztette ki, amelyet nagy pontosságú műveletek végrehajtására épített robot ültet be egy kis vágáson keresztül az agyba. „Ezek kicsiny elektródák, amelyek ezreit építheti be a robot az agyba a jövőben” – mondta Musk.

Az elektródák tízezer neuron működését követhetik. A rendszer előnye, hogy az agy igen specifikus területeit célozhatja meg. A chip vezeték nélkül kommunikál a fülben lévő eszközzel, amely egy telefonos alkalmazásba továbbítja az információt.

Forrás: hirado.hu / MTI / theverge.com