Egyre valószínűbb, hogy a tiltások ellenére hamarosan beindul az üzletág.

Tavasszal mi is beszámoltunk arról, hogy még a kutatótársadalmon belül is meglehetősen nagy az ellenállás a genetikailag módosított embriókkal, pontosabban az ehhez kapcsolódó szolgáltatások bevezetésével szemben, így az eddigi próbálkozások egyhamar nem vezetnek sikerre. Mégis, a jelek szerint az érdeklődés is növekszik, ez pedig idővel elvezethet az új üzletág megjelenéséhez.

Egy igencsak érdekes írás jelent meg a Science magazin oldalán, amelyben több kutató korábbi erőfeszítéseit, illetve hivatalos kijelentéseit veszik sorra. Ebből azt sejthetjük, hogy több szakember komolyan próbálkozik az új vállalkozások beindításával, ezzel kapcsolatban tavaly már konkrét lépések is történtek, mégpedig több különböző országban, bár az ellenintézkedések miatt hivatalosan nem sikerült elérni a nagy áttörést. Példaként említik, hogy az azóta nagy botrányba keveredett He Jiankui már egy évvel ezelőtt találkozott egy kínai-amerikai kollégájával, beszélgetéseik során pedig tajvani vagy kínai helyszínen képzelték el egy új központ létrehozását, amely idővel beindítaná az új „babaturizmust”. Novemberben dugába dőltek a kezdetleges tervek, viszont nem ez volt az egyetlen ilyen próbálkozás.

A nyilvános visszhang egyértelműen negatív, itt még a WHO első embere is leszögezte, hogy az úgynevezett dizájnerbébik létrehozása felelőtlen lépés lenne, bár egyes kínai felmérések szerint a lakosság 60 százaléka pozitívan viszonyul ahhoz, hogy kifejezetten a különböző betegségek elleni védelem, illetve immunitás céljából módosítsák az embriókat. Több szakértő úgy véli, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlen az új klinikák megjelenése, ezek akár titokban is megkezdhetik működésüket, az első kísérletekre pedig már eleve sor került, az amerikai tiltást megkerülve ugyanis 2018-ban Mexikóban és Ukrajnában végeztek el ilyen beavatkozást, azt pedig nyilván senki nem tudja, hogy titokban mely egyéb helyszíneken zajlanak hasonló munkálatok (esetleg bizonyos kormányok közvetlen támogatásával).

Novemberben Jiankui bejelentette, hogy génmódosított ikreket hoztak napvilágra, ezt követően azonban a kínai hatóságok letartóztatták a kutatót, itt pedig a vádemelés következik a sorban, miközben valószínűleg folyamatos megfigyelés alá helyezték őt. A szélesebb körben megjelenő szolgáltatás egyelőre várat magára, nem lenne azonban nagy meglepetés, ha viszonylag rövid időn belül felbukkannának az első ilyen központok.

Forrás: sg.hu / sciencemag.org / who.int