A 2020-as Év vadvirágát három tavaszi virágzású növényfaj közül választhatjuk ki, melyek mindegyike ritka és védett hazánkban.

A mostani szavazáson résztvevő növények virágzása csak márciustól májusig tart, zöld részei mindhárom fajnak megfigyelhetők az év nagy részében. A válaszható fajok között van lomberdei faj, hegyvidékek középhegységeinkbe leereszkedett képviselője és mediterrán tengerpartoknak a Kárpát-medence középen is megjelenő faja.

Közülük idén is a legtöbb szavazatot kapó növény lesz a jövőre az Év vadvirága.

A szavazatok az Év vadvirága honlapján adhatók le december 10-ig, ezután adjuk hírül, hogy melyik növény  lett a 2020-as Év vadvirága.

Báránypirosító (Alkanna tinctoria)

A Földközi-tenger homokos, homokköves tengerpartjainak jellemző növénye, és hasonlóképpen jellemző a Duna–Tisza köze homokbuckáin is. Tavasszal előbb tőlevelei, majd április-májusban kék virágai jelennek meg. Gyöktörzsének bíborvörös festékanyagát régen bárányok jelölésére használták, innen ered magyar elnevezése.
Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft.

Kövér daravirág (Draba lasiocarpa)

Nyílt dolomitsziklagyepek kora tavaszi virágzású tőrózsás növénye. Hegyvidéki faj, hazánkban a Dunántúli-középhegységen kívül csak a Bükkben fordul elő, azonban a környező magasabb hegységekben (az Alpokban, a Kárpátokban és a Balkán hegyvidékén) jellemző, jóval elterjedtebb növény; számos, egymáshoz igen hasonló közeli rokona ismert.
Védett, természetvédelmi értéke 10000 Ft.

Májvirág (Hepatica nobilis)

Európa-szerte elterjedt növény, de sehol sem gyakori, hazánkban a Középhegységben és a Dunántúl déli részein szórványosan fordul elő üde lomberdőkben, köves talajú erdőkben. A népi gyógyászatban is régóta ismert gyógynövény. Kék virágai kora tavasszal jelennek meg, jellegzetes, három hegyes karéjú, kitelelő leveleiről szinte egész égben felismerhető növény.
Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft.

Forrás: Sokszínű Vidék