Egy hónap múlva kezdődhet a teszt, a cél az űrszemét begyűjtése.

A napokban a SpaceX egy újabb Dragon teherkapszulát lőtt fel és juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, ennek rakterében pedig egy európai küldetés főbb eszközeinek is jutott hely. Ennek révén hamarosan indulhat a kísérlet, amelynek során az egyre szaporodó űrszemét megfelelő begyűjtése lesz a cél.

A RemoveDebris névre keresztelt küldetésre hosszú ideje készülnek az ESA szakemberei, bár maga a projekt PPP-keretek között valósult meg, tehát itt a résztvevők között találunk a magánszférában tevékenykedő szervezeteket és csoportokat is. Egyelőre csak arra kíváncsiak, hogy egyáltalán megvalósítható-e a célkitűzés, ennek érdekében azonban néhány héten belül, talán május végén, az ISS legénysége kibontja és útnak indítja az eszközöket, amelyek között két CubeSat-műhold, egy szigony, egy méretes háló, egy lézeres távolságmérő, valamint egy, a műholdat lelassítani hivatott vitorla található – ez utóbbi felelős azért, hogy a légkörbe rántsák le az objektumot, amint az begyűjtötte a kívánt mennyiséget.

Az indítás a NASA számára is nagyon fontos fejlemény, hiszen ez lesz a legnagyobb ilyen próba, amelyet az űrállomás legénysége végez majd el. Az amerikai fél igyekszik biztosítani, hogy az objektum nem jelent veszélyt rájuk, valamint magára az állomásra, a csaknem 100 kilogrammos eszközök így ebből a szempontból egy új rekord felállítását is lehetővé teszik a legénység számára. Eredetileg még tavaly kerítettek volna sort a startra, az illetékesek azonban az április elején lezajlott SpaceX-fellövésig halasztották el a startot, most azonban lassan valóban elérkezünk a próbához.

A 18,7 millió dollárba kerülő projekt egy részét az európai bizottság döntése révén finanszírozták, a fennmaradó részt azon 10 cég biztosította, amelyek érdekeltek a küldetésben. Hamarosan kiderül, hogy valóban életképes megoldásról van-e szó.

Forrás: sg.hu / directory.eoportal.org