Német lapértesülés szerint nem veszik be a kínai jüant a Facebook tervezett kriptodevizájának árfolyamát meghatározó kosárba, azt az amerikai dollár, az euró, a jen, a font és a szingapúri dollár alkotja majd meghatározott arányban.

A Der Spiegel című német folyóirat a világ legnagyobb közösségi hálózatát üzemeltető Facebook levelére hivatkozva arról számolt be, hogy az árfolyamkosárban a dollár 50 százalékos, az euró 18 százalékos, a jen 14 százalékos, a brit font 11 százalékos, a szingapúri dollár pedig 7 százalékos súllyal venne részt. Az említett levélben Fabio De Masi német képviselő kérdéseire válaszolt a Facebook.

Azzal, hogy a jüan kimarad a kosárból, gördülékenyebbé válhat a kriptodeviza bevezetése az Egyesült Államokban, amelynek vezetőit aggasztja a jüan súlyának erősödése a tartalékdevizák között - mutatott rá a Reuters hírügynökség.

A Facebook azt tervezi, hogy libra néven saját kriptodevizát létesít online fizetések lebonyolítására, és 2020 elején elindítja a Calibra nevű alkalmazáson keresztül igénybe vehető szolgáltatást.

A libra pénzügyi infrastruktúráját a Libra Association néven a Facebook által Genfben bejegyzett nonprofit társaság építi ki. A társaságnak 28 tagja van, közöttük a MasterCard, a PayPal, az Uber és a Vodafone, és mindegyikük legalább 10 millió dollár befektetéssel szállt be a projekt finanszírozásába.

A libra, csakúgy mint a bitcoin és a kriptodevizák nagy többsége mögött a blokklánc technológia, egy virtuális és meghamisíthatatlan rendszer áll. A libra azonban két szempontból is kiemelkedik a már használatban lévő kriptodevizák sorából. Egyrészt a rendszer puszta mérete folytán, mivel a Facebook 2,7 milliárdos felhasználói bázisa a világ lakosságának harmadát öleli fel. Másrészt azért, mert a Facebook tervei szerint "stable coin" virtuális devizaként jönne létre abban az értelemben, hogy árfolyamát egy valódi devizákból és állampapírokból képzett kosárhoz kötnék.

A pénzügyi szabályozásért felelős hatóságok szerte a világban a legkülönbözőbb módon reagáltak a Libra-projektre. A vezető jegybankárok arra figyelmeztettek, hogy a libra destabilizálhatja a globális pénzügyi rendszert.

Forrás: napi.hu / MTI / ccn.com