A kínai-görög együttműködés gyöngyszemének nevezte Pireusz konténer kikötőjét Li Kocsiang miniszterelnök, amikor tavaly júniusban ott járt. Most az új görög kormány bejelentette: leállítják az ország legnagyobb kikötőjének privatizálását.

67 százalékos részesedést szerzett Pireusz kikötőjében a Cosco nevű kínai állami óriás, mely a világ ötödik legnagyobb konténer vállalata. Két új terminált építettek 2008 óta amióta 35 éves szerződést kötöttek Görögországgal. Kína akkori kormányfőjét felállva tapsolta meg a görög parlament emiatt az üzlet miatt hiszen a nagy pénzügyi válság után Görögország pénzügyi túlélése volt a tét. Görögország hatalmas, 240 milliárd eurós adósságállományát a trojka, az EU, az IMF és az Európai Központi Bank részben úgy akarta csökkenteni, hogy rávette a görög államot: privatizálja egyes javait.

Ennek keretében alakult ki a kínai-görög együttműködés Pireusz kikötőjében, mely az egyik legfontosabb konténer kikötő lett a Földközi tenger keleti medencéjében. Ráadásul több mint ezer új munkahelyet teremtettek abban az országban, ahol minden korábbi rekordot megdöntött a munkanélküliség – hangsúlyozza a China Daily című angol nyelvű kínai lap. Az új görög kormány viszont minden ilyen nagy privatizációt leállított. Nemcsak Pireusz, de Thesszaloniki kikötője sem kerülhet külföldiek kezére – mondja az új görög kormány.

Kérdés, hogy mi lesz így a hatalmas adósságállománnyal? Ki fog ezután szerződést kötni Görögországgal, ha kérdésessé teszik a korábbi megállapodásokat? Kína a pireuszi kikötőt stratégiai célpontnak tekintette, mert egész dél európai exportja szempontjából fontos a görög kikötő. Pekingben most abban bíznak, hogy a görögök idővel meggondolják magukat. Az új kormány a választási ígéreteit teljesítette amikor leállította a privatizációkat, de a gazdasági realitások valószínűleg előbb-utóbb újra előtérbe kerülnek, és Kínán kívül nemigen tolonganak a pénzes befektetők Görögországban – figyelmezteti udvariasan a pekingi sajtó az új kormányt Athénban.

Forrás: globoport.hu