Vissza a videókhoz

2014.10.30.-i adás

1793 megtekintés



A gyerekek is veszélyeztetettek (Szekeres Ernő)

A Komlói Rákbetegek Klubjának - Új Nap Klubnak a vezetője beszél a gyerekeket is körül ölelő nem egészséges élelmiszerekről.

Hasonló videók

A soproni Petőfi Színház művészei tartottak előadást (Papp Attila)
2020-02-20
729 néző

A soproni Petőfi Színház művészei tartottak előadást (Papp Attila)

Hátrányos helyzetű, rossz körülmények között élő gyerekeknek, gyermekotthonokba és fiatalkorúak börtönébe viszik el a kultúra pici szeleteit a soproni színészek. A Vajdaságban is nyitott fülekre talált a koncertprogram, a gyerekeknek felkeltette az érdeklődését a számos vers és zenedarab. Papp Attila színművész szeretné más magyarlakta területekre is elvinni a produkciót.

Már iskolákban is segítenek a hátrányos helyzetűeknek a szakemberek
2019-10-21
1017 néző

Már iskolákban is segítenek a hátrányos helyzetűeknek a szakemberek

A Családsegítő Szolgálat vezetője szerint a mélyszegénységben élő gyerekek mellett új problémaként a középosztálybeli gyerekek szabad nevelése miatt néznek új kihívással szembe. A gyerekek egymás gyenge pontját érzékelve folyamatosan verbálisan bántalmazzák társaikat. (Elmontné Popán Ildikó)

A Mikulás a könyvtárban látogatta meg a gyerekeket (Steinerbrunner Győzőné)
2017-12-11
2464 néző

A Mikulás a könyvtárban látogatta meg a gyerekeket (Steinerbrunner Győzőné)

A dínolda játszóházba is megérkezett a télapó, a legkisebb gyerekeknek hozott különféle ajándékokat


Nyári tábort szervez a gyerekeknek a komlói Mini Zoo (Faragó Endre)
2017-07-10
5433 néző

Nyári tábort szervez a gyerekeknek a komlói Mini Zoo (Faragó Endre)

A komlói Mini Zoo nyári tábort szervez a gyerekek örömére. A részletekről Faragó Endrét kérdeztük.

A gyerekek kreativitásáról (Kis-Marics Tamás)
2016-08-18
2206 néző

A gyerekek kreativitásáról (Kis-Marics Tamás)

Miért fontos a gyerekeknek a kreativitás kézügyesség, erről beszélgettünk Kis-Marics Tamás rajztanárral. 

Megrendezik az elmaradt szilvási majálist (Mink Ernő, Kusz Péter)
2016-06-06
2745 néző

Megrendezik az elmaradt szilvási majálist (Mink Ernő, Kusz Péter)

Az elmaradt szilvási majálisról tudhatnak meg részleteket az illetékesektől.


Baba-majálist rendeznek Szilvásban (Kusz Péter, Mink Ernő)
2016-05-05
2507 néző

Baba-majálist rendeznek Szilvásban (Kusz Péter, Mink Ernő)

Szilvás városrészben majálist rendeznek. A főszervezőt illetve a területi képviselőt kérdeztük a rendezvény részleteiről.

A Rákbetegek Országos Szervezetéről az alelnökkel (Szekeres Ernő)
2016-05-02
2547 néző

A Rákbetegek Országos Szervezetéről az alelnökkel (Szekeres Ernő)

Az Országos Rákbetegek alelnökével beszélgettünk, a tevékenységeikről illetve milyen feladatókat látnak el.

A megbetegedésekről a rák mellet... (Szekeres Ernő)
2016-03-31
2413 néző

A megbetegedésekről a rák mellet... (Szekeres Ernő)

A tavasz beköszöntével a leghangsúlyosabb betegség az influenza, főleg a rák betegeknek. Részletesen Szekeres Ernőt kérdeztük.

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

BARANYA TELEVÍZIÓ

adásai:
Csütörtök: 19:00-tól
Péntek: 19:00-tól
Szombat: 10:00-tól és 19:00-tól

KOMLÓ és TÉRSÉGE TELEVÍZIÓ

adásai:
Hétfő: 19:00-tól
Kedd: 19:00-tól
Szerda: 10:00-tól és 19:00-tól
Vasárnap: 10:00-tól és 15:00-tól

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 39 997 997 megtekintés

Videó: 20 460 253 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen4609473

Jelenleg az oldalon

8
Online