Videók

Keresés dátum alapján
-
Előadást tartottak diákoknak a Leo Amici alapítvány munkatársai
2020-10-01
2863 néző

Előadást tartottak diákoknak a Leo Amici alapítvány munkatársai

Drogprevenciós előadást tartottak a Leo Amici alapítvány munkatársai a szakiskola diákjainak. Sajnos a járvány miatt a terápiára szoruló fiatalok nem tudtak megjelenni az előadáson és átadni tapasztalataikat. A szociális munkások igyekeztek bevonni a tanulókat a beszélgetésbe, remélik eredménye lesz beszélgetéseknek. A szakemberek mindhárom középiskolát felkeresik. (Kult Zoltán)

Pokorny Lia a Hét Domb Filmfesztiválról
2020-09-28
3160 néző

Pokorny Lia a Hét Domb Filmfesztiválról

A művésznő nagyon meglepődött a zsűrizésre való felkérésen, még soha nem pontozott filmeket. A munka közben több tehetségre is felfigyelt, megfogta a témaválasztás, a képi világ, eddig ismeretlen szemszögek. A film közben Lia nézővé vált, de igyekezett a kategóriákat egyben szemlélni. Nagy öröm számára, hogy a Kút című film is vetítésre kerül, hiszen a színművésznő is játszik benne. Pokorny Lia minden filmest folytatásra, a művészet őrzésére biztat.

Önöket kérdeztük - A IV. Hét Domb Filmfesztiválról és a közönségszavazásról
2020-09-28
2994 néző

Önöket kérdeztük - A IV. Hét Domb Filmfesztiválról és a közönségszavazásról

Idén kényelmesen online nézhetjük a Hét Domb Filmfesztivál filmjeit. A negyedszer megrendezésre kerülő filmes esemény a koronavírus korlátozások miatt a korábbiakkal ellentétben nem a Színház- és Hangversenyteremben kerül megrendezésre. Az internetes vetítések hétköznap 9-12-ig, illetve délután 15-21 óráig tartanak. A színes választékból mindenki talál kedvére valót. Hét kategóriában dönt a zsűri és idén közönség is leadhatja szavazatát, amelynek eredményeként a legtöbb voksot kapó film közönségdíjat kap.


Nehezen indult a bajnokság focistáinknak (Tóth Máté)
2020-09-28
3058 néző

Nehezen indult a bajnokság focistáinknak (Tóth Máté)

A vezető edző szerint motivációs problémák állnak a csapat alacsony teljesítménye mögött. A távozó csatár elvesztése nagy problémát jelent és az erős játékosok kiesése, távolléte sem tesz jót a közösségnek. Tavasszal a járvány miatt sokáig nem volt lehetősége együtt edzeni a fiúknak, az egyéni felkészülés mégsem olyan hatékony.

Hegyi futóversenyt szerveztek általános iskolásoknak (Fülöp Tamás)
2020-09-28
2929 néző

Hegyi futóversenyt szerveztek általános iskolásoknak (Fülöp Tamás)

Nem először szervezte meg futóversenyét a Kodály iskola, idén a Belvárost Szilvással összekötő meredek kocsiúton zajlott a megmérettetés. Tavaly három, idén már négy intézmény vett részt a programon, az igazgatóhelyettes nagyon várja az ötödik általános iskola részvételét is. A dobogós diákokat éremmel és oklevéllel jutalmazták a szervezők.

Hamarosan új lakók költöznek a komlói állatkertbe (Faragó Endre)
2020-09-28
3806 néző

Hamarosan új lakók költöznek a komlói állatkertbe (Faragó Endre)

Jól sikerültek a nyári táborok, a gyerekek természetközelben sok élménnyel és tudással gazdagodtak. A Hauni Hungária dolgozói társadalmi munkában segítettek a mini állatkert fejlesztési, rendezési munkálataiban. Több csemete született az utóbbi időben, a kicsik szépen cseperednek, szabadon kószálnak a látogatótérben. Hamarosan alpakákkal találkozhatnak az érdeklődők a Mini ZOOban.


4 probléma
2020-09-28
2436 néző

4 probléma

1. A komlói temetőben is előfordul, hogy szeretteink sírjáról eltulajdonítják az emléktárgyakat, mécseseket, virágokat. A hozzátartozók sajnos rendszeresen szembesülnek a problémával. 2. A temetőbe vezető úton jó nagy mélyedés van egy szakaszon, kivágták az aszfaltozás megkezdése előtt, viszont a munkálatokat jó ideje félbe hagyták. 3. A Hársfa utcából le lehet látni a Nyár utcába, ahol az egyik telken hatalmasra nőtt a bozót, a tulajdonos elhunyt, a területet senki sem gondozza. 4. A város egész területén találhatunk megrongált, illetve régi, rozsdás hulladékgyűjtő edényeket, látványuk igen lehangoló.

Hamarosan indulhat az atlétika szakosztály
2020-09-24
3249 néző

Hamarosan indulhat az atlétika szakosztály

Elkezdődött az iskola, Czukor Zoltán ambiciózusan szervezi az újjászülető atlétika szakosztályt. Felvette a kapcsolatot az iskolák testnevelő tanáraival akikkel közösen toborozzák a gyerekeket. Rendszeres módszertani edzések várják a sportolni vágyó diákokat. Kispál László kiemelte a mozgás, a rendszeres sport fontosságát, különösen a mostani online világ mellett. A KBSK telephelyén a sportághoz alkalmazkodva lesznek fejlesztések. (Czukor Zoltán, Kispál László)

Beszélgetés Réz András kritikussal, filmesztétával
2020-09-24
2731 néző

Beszélgetés Réz András kritikussal, filmesztétával

Rengeteg alkotást nézett végig a zsűri a Hét Domb Filmfesztivál kínálatából, a döntést sokszor érzések, emlékek is befolyásolták. Réz András tapasztalt szakmai szemmel figyelte a filmeket, mind a rendező, az operatőr és a színészi munka oldaláról. A végeredményt nagyban befolyásolta a zene, az összhatás. András szerint az animáció kategóriában volt a legnehezebb a döntés, ezeket az alkotásokat tüzetesen kellett szemlélni több szempontból is.


A jelenlegi vírushelyzet kézilabdázóinknál és labdarúgóinknál
2020-09-24
2626 néző

A jelenlegi vírushelyzet kézilabdázóinknál és labdarúgóinknál

Meccs alatt kapták a kézisek az információt, hogy a tizenhat játékosnak és két edzőnek karantént rendelt el az ÁNTSZ, hiszen igazolt fertőzöttekkel játszottak mérkőzést. A Sportközpontban rendszeres a fertőtlenítés, és minden rendezvény előtt testhőmérséklet mérés után mehetnek be az épületbe a szurkolók. A labdarúgók játszottak a Bonyhád csapatával, akik között szintén akadtak fertőzött sportolók. A következő időszakban fokozódnak az egészségügyi szabályok. (Szigeti Szabolcs, Ordas Miklós)

Stábunk a lomtalanításon járt
2020-09-21
2729 néző

Stábunk a lomtalanításon járt

Közvetlen közelről mutatjuk be a városi lomtalanítás folyamatát. Képkockáink mutatják hogy mennyire nem egyszerű és könnyű a rengeteg nehéz bútor eltakarítása. Ismét kihelyeztek olyan hulladékokat is amiket nem áll a Városgazdálkodás módjában elszállítani. Ezek pl. a veszélyes hulladékok, autógumik, festékek.

Önöket kérdeztük - Új írott sajtója lesz a városnak
2020-09-21
2863 néző

Önöket kérdeztük - Új írott sajtója lesz a városnak

A járókelők fontosnak tartják az írott helyi sajtó megjelenését, városunk problémáinak, azok megoldásainak és a kulturális események ismertetését. Többen igénylik a sportrovatot, illetve a közéleti híreket. Többen hamisnak tartják az interneten fellelhető híreket, a nyomtatott sajtót hitelesebbnek tartják.


Bemutatom kedvenc helyem a városban - Czukor Zoltán
2020-09-21
2846 néző

Bemutatom kedvenc helyem a városban - Czukor Zoltán

Mi is lehetne az atléta és gyalogló kedvenc helye, mint a KBSK pálya? A területet csodás erdő veszi körül, a körülmények ideálisak számos sportág gyakorlására. Czukor Zoltán gyerekkorát ezeken a pályákon töltötte, sok szép emléket idéz fel műsorunkban. A nyolcvanas évekről és a későbbi fejlesztésekről is szívesen mesél.

4 probléma
2020-09-21
2441 néző

4 probléma

1. Az Alkotmány utcában láttuk, de az egész városra jellemző, hogy a lakók a lomtalanítás után teszik ki a lomokat. Minden városrészben két napig lehet kihelyezni az ilyen fajta hulladékokat, de ezt sokan nem veszik figyelembe. 2. A Kinizsi és Rákóczi utca kereszteződésénél elburjánzott a növényzet, zavarja az autósokat, gyalogosokat egyaránt. 3. Kőbányán a buszmegálló a meredek patakpart felett áll, de a betonozás már elég régi, a megállóban tartózkodni veszélyes. 4. A Kőbányára vezető gyalogjárda nagyon hepehupás, korlát nincsen a patakpart mellett, illetve a végén ami van az is romos állapotú.

4 példa
2020-09-21
2985 néző

4 példa

1. A város legnagyobb kereszteződésénél a magasra növő kannavirágokat a Városgondnokság emberei levágták, hogy az autósokat ne zavarja a közlekedésben. 2. A Berek utca elején a drogéria mellett megkezdődtek a régóta halogatott munkálatok, hamarosan rendezettebb városképpel találkozhatnak a járókelők ezen a területen. 3. A Berek utcában a sövények formára vannak nyírva, a járdán könnyebb a közlekedés. 4. A Szilvásba vezető kanyar mellett elhordták a földkupacot, a területet elegyengették.


Rendszeres a forgalmi dugó a városban
2020-09-17
2914 néző

Rendszeres a forgalmi dugó a városban

A Kossuth Lajos utca eddig is forgalmas útszakasza mostanra teljesen bedugult, a kocsisor a Penny parkolóig tart. Kökönyös felé pedig a Mol kútig szoktak feltorlódni a gépkocsik. A föld alatti vízvezetékek elavultak, többször javítottak kisebb szakaszokat.

Lezajlott a 2 évszak futás őszi fordulója (Balogh Bettina)
2020-09-17
2854 néző

Lezajlott a 2 évszak futás őszi fordulója (Balogh Bettina)

A járvány sem riasztotta el a futni vágyókat, a DÖKE őszi sporteseményén, jó időben sokan futottak. A mostani megmozduláson a résztvevők érmet kaptak, ha teljesítik a téli távot, akkor az emblémázott pólót is elnyerhetik. Erre remélhetőleg december elején kerül majd sor.

Két járás polgárőr egyesületei tartottak értekezletet Sikondán
2020-09-17
2881 néző

Két járás polgárőr egyesületei tartottak értekezletet Sikondán

A komlói és a hegyháti járás polgárőr egyesületeinek vezetői részére szervezte meg Deák Imre szokások évi értekezletét Sikondán. Az eseményen részt vettek a rendőrség szakemberei is, így közvetlen párbeszéd alakulhat ki a két testület között. Komló rendőrkapitánya példaértékűnek nevezte a helyi polgárőrség működését, kiemelve Deák Imre munkásságát. (Deák Imre, Oletics Károly)