Teljes mértékben feldühítette a muszlimokat az Iszlám Állam nevű kalifátus létrejötte, mivel annak működése és az "alapelvei" homlokegyenest szembemennek a Koránnal. A harcosok ugyanis nyíltan a takfirizmust vallják, amelynek lényege, hogy mindenki ellenség és halált érdemel, aki nem ezt az irányzatot követi. Ez vonatkozik a szent helyekre és épületekre is: az Iszlám Állam egy elképesztő méretű kultúrarombolásba kezdett Irakban.

Elsősorban a többi vallási irányzat, a síiták, a kaldeusok, és a szíriai ortodoxok imahelyei a rombolások célpontjai, amelyeket az Iszlám Állam harcosai buldózerekkel igyekeznek a földdel egyenlővé tenni. A szunnita műemlékeket sem hagyják épségben: a szufizmust szintén ellenséges ideológiának tartják, s eddig négy szentélyt tettek tönkre, hat síita mecsettel együtt. A helyi lakosok szinte sírva panaszolták el a külföldi tudósítóknak, hogy ezek az építmények a város műemlékeit jelentették.

Abu Bakr al-Baghdadit kalifának kiáltották ki, és azt követelték, hogy a világon élő minden muszlim esküdjön neki hűséget. Minden muszlimot arra buzdított, hogy segítsen felépíteni a kalifátust, felszólította a dzsihádista harcosokat, hogy fokozzák a harcokat a ramadán vagyis a muszlimok szent hónapja idején, amely múlt vasárnap kezdődött. A kalifának kikiáltott vezető először jelent meg pénteken a nyilvánosság előtt, mégpedig - mint arról egy szombaton közzétett videofelvétel tanúskodik - a moszuli nagymecsetben egy imán.

Juszef al-Karadavi ismert katari hitszónok, akinek az iszlám világban jelentős szava van, szombaton a világhálón megjelent nyilatkozatában az iszlám joggal, a saríával ellentétesnek minősítette a kalifátus kikiáltását. Mint mondta, ez a lépés veszélyes következményekkel járhat nemcsak az iraki szunniták, hanem minden muszlim számára.

Habár az igaz, hogy az Iszlám Állam harcosai szunniták, de nem képviselik az egész szunnita irányzatot, sőt teljes mértékben szembefordulnak a Korán tanításaival. A szunnita milíciák, amelyek eddig csatlakoztak az IS elődszervezetéhez, az ISIL (Iszlám Állam Irakban és Levantéban) nevű terrorcsoporthoz elsősorban nem vallási okokból, hanem az iraki miniszterelnök szunnita-ellenesnek titulált politikája miatt álltak be a fekete zászlók alá, mintegy bosszúból azért, mert a síiták kihagyták őket a kormányzásból és az állam működéséből. Sőt, nem egy olyan szunnita milícia van, amely annak ellenére, hogy fegyvert fogott a kormány ellen, nem fogadtak hűséget az Iszlám Államnak és velük is harcban állnak. Ugyanis számukra is teljesen vállalhatatlan a takfirizmus.

Takfirizmus egy olyan ideológia mely nem ismer el semmilyen más vallást felekezet, és rasszot saját magán kívül. A takfirizmus gyökerei egészen a VIII. századra vezethetőek vissza, egyike a kháridzsita (nadzsdiyya, sufriyya, ibádiyya, azáriqa) mozgalmaknak.A takfiri prédikátorok szerint mindenki hitetlen, és halált érdemel, ha nem ezt az irányzatot követi.

A többi muszlim számára a legnagyobb "gyalázatot" a szélsőséges ideológiával kapcsolatban az jelenti, hogy teljes mértékben buzdít a nők, gyerekek és hadifoglyok meggyilkolására. Ezenfelül mindenkinek kötelessége harcolni a hitetlenek ellen, amelyet ha nem tesz meg, akár kiközösíthető a közösségből. A takfirizmus ezenfelül előírja minden más vallási felekezet és irányzat műemlékeinek, szent helyeinek, vagy örökségének a lerombolását. Ezt ültetik most át a gyakorlatba Irakban.

Forrás: keletport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 712 106 megtekintés

Videó: 48 924 770 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026872

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh