A két aranyérem mellett Major bronzérmes a II. osztályúak között, míg Szendrey éppen csak lemaradt az OB dobogójáról.
 
Sokat dolgozott a szövetség és a támogatók azon, hogy ismét méltó helyszínen kerüljön sor az év legrangosabb egyéni versenyére, az OB-ra. Tágas, jó fényviszonyú terem várt az 59 fős mezőnyre, ahol a DÖKE Komlót Szendrey Tibor, Fülöp Elemér, Trecskó János és Major István képviselte.

A verseny első szakasza csoportmérkőzésekkel kezdődött. Mind a négy játékosunk – ki könnyebben, ki nehezebben – továbblépett a második körbe, ami egészen jó folytatást ígért. A második szakaszban a legjobb 20 játékos 5 db 4-es csoportban döntött a vasárnapi 10-es döntő résztvevőiről. Innen Szendrey és Fülöp bejutott a főtáblára, Trecskó és Major a II. osztályban folytatta a versenyt.

Trecskó és Major folytatta a jó szereplését, Jani kettőzött erővel küzdött tavalyi II. osztályú OB címe megvédéséért. Azonos csoportjukból mindketten továbbjutottak a legjobb 8, majd a 4 közé is. Nem voltunk messze attól, hogy komlói házi döntő legyen ebben az osztályban, de sajnos István alulmaradt szétlövéssel Komáromi ellen. Trecsi azonban bejutott, és 0-0 után, szétlövésben legyőzte Komáromit és megvédte bajnoki címét! Remek eredmény, ráadásként Major megnyerte a bronzderbit és dobogóra állhatott.

A főverseny 10-es döntőjének két komlói résztvevője ellentétes utat járt be. Szendrey Tibor a verseny első szakaszában játszott jól és eredményesen, de sajnos a vége felé elfogyott az erő és a lendület, de Tibi így is csak egy egymás elleni összevetésben szorult le a dobogóról a 4. helyre – nem kellett volna sok ahhoz, hogy rekordbajnokunk újabb serleget gyűjtsön be. Eleinte semmi jel nem mutatott arra, hogy Elemér beleszól az érmes helyek eldöntésébe – első 4 meccse után mindössze 5 pont szerénykedett a neve mellett a tabellán. Ezek után beindult a gólgyártás, a következő 4 meccsen 3 győzelem, 1 döntetlen, és következett az utolsó forduló. Drámaian alakult, hiszen Bottyán állt az élen, 3 pont előnnyel, veretlenül. Az utolsó fordulóban Bottyán-Fülöp mérkőzés, ez annak ellenére felért egy döntővel, hogy amúgy körmérkőzést játszottak a résztvevők. Fülöp megszerezte a vezetést és tartotta azt…, neki csak a győzelem jelenthetett aranyat, Bottyánnak elég lett volna egy döntetlen is…, 1 perccel a vége előtt Bottyán szépen szektorba játszotta a labdát, majd hihetetlen módon az oldalsó kapufára lőtte azt, maradt az 1-0 Fülöpnek, és meglett az OB győzelem!!!

Kiemelkedően sikeres OB volt ez komlói szemszögből, 4 induló, 2 arany, 1 bronz és egy 4. hely. Fülöp Elemér végre visszatalált a győztes útra, most 4. alkalommal szerezte meg az OB címet. Trecskó óriási formában van mióta ráállt a II. osztályú versenyekre, sorozatban nyeri ezen osztály küzdelmeit, így volt ez most is, nagyon koncentrált, hogy megvédje tavalyi II. osztályú bajnoki címét. Major bronzérme és Szendrey 4. helye is nagyon szép eredmény.

Végeredmény: 2019-es OB Főverseny: 1. Fülöp (Komló) 18 pont, 2. Bottyán (Vasi GE) 18 pont, 3. Lukács V. (Testvériség) 16 pont, 4. Szendrey (Komló)
II. osztály: 1. Trecskó (Komló), 2. Komáromi (Mundiál), 3. Major (Komló)


NB II. 1. forduló: 6. DÖKE Komló – 11 ponttal

Az OB előtti hétvégén került sor az NB II-es csapatbajnokságra, ahol a DÖKE Komló II. Major, Balla, Trischler, Gyozsán, Kelemen összeállításban lépett az asztalok mellé. A várakozásoknak megfelelően, a korábbi jónéhány évhez hasonlóan idén is kiegyenlített, izgalmas sorozatra volt kilátás. A komlóiak jól kezdtek, nem kis meglepetésre a tavaly NB I-es ESE I. csapatát magabiztosan győzték le Majorék. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Formánk ingadozóra váltott, meghatározó volt, hogy 3 mérkőzésünk is nüanszokon múlott, a 7-9 arányú vereségek könnyen lehetek volna döntetlenek és akár győzelmek is.

Győzelmeink nagyarányúak, magabiztosak voltak, ami azt mutatta, hogy több is volt bennünk ebben a fordulóban. A végén a DÖKE Komló II. neve mellett 3 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség állt, 11 ponttal, ami a 6. helyre volt elég a 10 csapatos bajnokságban. A mezőny nem olyan szoros, mint tavaly, de nincsenek behozhatatlan távolságok, továbbra is jellemző, hogy bárkit meg lehet verni, és bárkitől ki is lehet kapni, nehéz jóslatokba bocsátkozni a végeredményt illetően.

Az egyéni teljesítményekre tekintve azt láttuk, hogy ismét az NB I-es visszajátszók, Major és Balla (69-69%) húzták a csapatot, annak ellenére, hogy nekik is akadtak váratlan pontvesztéseik. Trischler közel 50%-a a hátsó pályáról jónak értékelhető, ugyanitt Kelemen is biztatóan szerepelt (42%), míg Gyozsán kevés játék miatt nem volt formában, kevesebbet is vállalt, inkább a pontszerzésben jobban teljesítő Kelemen játszott a helyén. Folytatás az NB II-ben ősszel, szintén Budapesten.

Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető