Európai polgári kezdeményezés keretében egymillió aláírást gyűjtenek azért, hogy megmentsék az állatokat a felesleges állatkísérletektől Európában.

Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) újra állatkísérleteket szorgalmaz olyan kozmetikai szerek összetevőinek esetén, amiket már hosszú évek óta biztonságosan használnak a forgalmazók és a fogyasztók egyaránt. Ha ez megvalósul, további több millió állatot kell kegyetlen teszteknek alávetni annak ellenére, hogy más módon is képesek lennénk biztonságos adatokat gyűjteni.

A kozmetikumokat gyártó cégek állatokon végzett kísérleteinek uniós tilalma olyan Európa ígéretét hordozta magában, ahol az állatok nem szenvednek és halnak meg kozmetikumok miatt. Ezt az ígéretet megszegték. A hatóságok továbbra is állatkísérleteket írnak elő a kozmetikai termékekben használt összetevőkkel kapcsolatban, ami ellentétes a lakosság elvárásaival és kívánságaival, valamint a jogalkotói szándékkal.

Az európai polgári kezdeményezés céljainak eléréséhez össze kell gyűlnie legalább egymillió érvényes aláírásnak, valamint az összegyűjtött aláírásoknak legalább hét EU-országból kell származniuk (és az aláírások számának az egyes országokban el kell érnie az adott országra vonatkozóan előírt minimumot. Fél évvel az aláírások gyűjtésének kezdete óta ezt négy ország (Csehország, Szlovákia, Finnország és Hollandia) teljesítette.

Magyarországon jelenleg még csak 50.68% van meg az országra vonatkozó küszöbértékből, a petíciót 2022 augusztus 31-ig lehet aláírni a következő oldalon: STOP! az állatkísérletekre!

A kezdeményezők kérik, hogy minél többen írják alá az európai polgári kezdeményezést, és együttes erővel követeljék, hogy az Európai Bizottság ne szegje meg ígéretét egy olyan Európáról, amelyben az állatok már nem szenvednek és nem halnak meg a kozmetikumokért. Köszönik, hogy segít a kegyetlenségmentes kozmetikumok megóvásában, és elkötelezetten kiáll az állatkísérletek nélküli Európa mellett.

Az EU tiltja az állatokon tesztelt kozmetikumok forgalmazását, s ezt a tilalmat most veszély fenyegeti. Az aláírásgyűjtés elindítói szeretnék minél előbb elérni az 1 millió aláírást ezért kérje meg a barátait, ismerőseit, hogy írják alá ők is ezt a kiáltványt!

2004-ben, a fogyasztók, állatvédő szervezetek és több vállalat évtizedes kampányának eredményeképp az Európai Unió betiltotta a kozmetikai termékek állatokon való tesztelését. 2009-ben a kozmetikai összetevők állatokon való tesztelése is betiltásra került, 2013 óta pedig tilos azon kozmetikumok árusítása, melyeknek előállítása során állatkísérleteket végeztek. Az EU hozzáállása példaértékűvé vált a világ minden országa számára a szabályozások megváltozásának tekintetében.

Most azonban az ECHA (Európai Vegyianyag-ügynökség) szabályozással kapcsolatos követelései visszavetik ezt a folyamatot, valamint fenyegetik azt az előrelépést, amin az Európai Parlament 2018 óta dolgozik – azaz az állatkísérletek globális szinten történő betiltását 2023-ra.

Az aláírók felkérik az Európai Bizottságot, hogy tegye meg a következő lépéseket:

1. a kozmetikai célú állatkísérletek tilalmának védelme és megerősítése;
jogszabály-módosítás kezdeményezése annak érdekében, hogy a fogyasztók, a munkavállalók és a környezet védelme minden kozmetikai összetevő tekintetében bármikor, bármilyen célból végzett állatkísérletek nélkül valósuljon meg;

2. a vegyi anyagokról szóló uniós szabályozás átalakítása;
az emberi egészség és a környezet védelmének biztosítása a vegyi anyagok új állatkísérleti követelmények bevezetése nélkül történő kezelése révén;

3. a tudomány korszerűsítése az EU-ban;
kötelezettségvállalás egy olyan jogalkotási javaslat mellett, amely a jelenlegi jogalkotási ciklus vége előtt ütemtervet vázol fel az EU-ban végzett valamennyi állatkísérlet fokozatos megszüntetésére vonatkozóan.
A kezdeményezés internetcíme az Európai Bizottság nyilvántartásában: europa.eu/citizens-initiative