„Ismerd meg önmagadat!”- mondták a görög bölcsek. Az a puszta tény, hogy valaki ismeri bajának okát, már maga is gyógyító erejű. A Kanadában elhunyt tudós - Selye János neve - tizenhét éven át a Nobel-bizottság előtt volt - a világon a legtöbbször jelölték a Nobel-díjra -, bár soha nem ítélték neki oda a díjat. A stressz elmélet kidolgozója.
Amikor az úton átmegyünk, már stressz ér bennünket. Sok ember az ízületek roppanó hangjára, - érthetetlen dologra - túlságosan sok figyelmet fordít, elhiteti magával, hogy ízületi problémában szenved. Ha az orvos elmondja, hogy az ízületek ártalmatlan egyenetlenségéből származik a betegséget már meg is gyógyította. De sorolhatnánk bőrallergiát, heves szívdobogást, gyomorrontást… pszichoszomatikus úton minden ilyen kis panasz súlyos betegséggé növelheti ki magát, mert nem értjük a bajt, aggódunk miatta. Példának vehetjük az ideges alapon létrejött gyomorfekélyt vagy magas vérnyomást.
A stressz ingerlően hat mirigyeinkre, amelyek ennek következtében valamiféle „részegséget” idéznek elő. Fontos észben tartani, hogy az embert saját stressz-hormonjai megmérgezik. Selye szerint ez a fajta „részegség” több kárt okozott a társadalomnak, mint az alkohol. Selye gondolatát pl. a mai közlekedésre visszavetítve: a rendőrök tevékenysége az utakon lehet, hogy több kárt okoz az embereknek, mint maga az alkohol, mert stressz éri az embereket, hogy lesi a radart, hogy nehogy átlépje az 50km/h-t ….(mert kevés megélhetése). A túlzott szankciókról nem is beszélve. Azt ugye mindenki belátja, hogy az állam nevű intézményünk folyamatosan egyre több stresszt zúdít a lakosság nyakába, mit sem törődve a társadalmi következményekkel.
Egész álló nap, minden tevékenységünkkel tudatosan figyelnünk kell a túlzott felhangoltság jegyeire – és ha ezek felbukkannak, sietve kell cselekedni. A stressz kritikus mennyiségét ismerni éppoly fontos, mint észben tartani az alkohol kritikus mértékét. Furcsa, de az agyalapi mirigy többet ért a stresszhez, mint maga az értelem.
Több embert tartanak rabságban a stressztől tüzelt indulatok, mint ahány áldozatot az alkohol magáénak vall. És amellett az egyszerű pihenés önmagában semmit nem javít ezen az állapoton.
Ha viszonylag túl sok stressz van jelen valamely testrészben, más tevékenységre kell átváltani. Ha túl sok stressz van az szervezet egészében, pihenésre van szükség. Az átváltás nem mindig kellemes és pihentető. Az embernek találnia kell valamit, amit a terhes gondolatok helyébe illeszt, hogy megelőzhesse azokat. Ez az igazi „átváltás”.
Az emberek egyre nagyobb arányban pusztulnak el az úgynevezett kopási vagy degenerációs betegségekben, melyek mind a stressz következményei.
Selye: bizonyos vagyok abban, hogy az emberi életkor határát káprázatos mértékben lehetne emelni, ha nagyobb harmóniában élnénk a Természet törvényeivel.
Hogy a természetes emberi életkor rendkívüli mértékben meghosszabbítható, azt az alábbi érvekre alapozom: Boncolásaim alkalmával (és higgyék el, jó néhányat végeztem) még egyetlen embert sem láttam, akinek halálát az öregség okozta volna. Először mindig csak egy szerv válik üzemképtelenné, s ez roppantja össze a teljes emberi gépezetet, pusztán azért, mert a többi nem tud működni nélküle. Nem hiszem, hogy valaha valaki is meghalt volna csak azért, mert magas kort ért el. Ha eljutnánk oda, hogy az emberek tényleg csak így halnának meg, az orvostudomány elérné eszmei végcélját.