A tervező szerint a jármű negyedére csökkentheti a légi teherszállítás költségeit.
A léghajózás sorsát a Hindenburg 1937-as tragédiája megpecsételte, az addig népszerűnek számító és tagadhatatlanul látványos közlekedési módszernek befellegzett. Azóta több kísérlet is történt a léghajózás feltámasztására, de érdemi eredményt eddig senki sem tudott elérni.
Ezen szeretne változtatni a kaliforniai székhelyű H2 Clipper, amely egyenesen azt állítja, hogy az általuk tervezett léghajó a negyedére csökkentené a légi áruszállítás költségeit - írja az AutoEvolution.
A lap értesülései szerint bár a cég még bőven a tervezési szakaszban jár, a vállalat vezérigazgatója, Rinaldo Brutoco nem fukarkodik a nagyívű víziókkal. A cégvezér szerint ugyanis a jelenleg még csak digitális formában létező léghajó tízszer annyi rakományt tud magával vinni, mint a jelenlegi legnagyobb teherszállító repülőgép: 7500 köbméterről van szó.
Összehasonlításként: a világ legnagyobb teherszállítójának számító, ukrán fejlesztésű An-225 Mrija "csak" 1104 köbméter rakományt tudott szállítani - amíg az ukrajnai háborúban meg nem semmisült az egyetlen létező példánya. A NASA rendkívül látványos Super Guppy becenevű teherhordó gépe hatalmas, hat méter átmérőjű "tartálya" ellenére pedig csupán 858 köbméter elszállítására képes. A H2 Clipper hivatalos weboldalának állítása szerint az általuk fejlesztett jármű kapacitása 8-10-szerese a jelenlegi teherszállító repülőkének.
A H2 Clipper emellett nem csak térfogatban, de tömegben is rekordot szeretne dönteni az áruszállítás terén: 150 000 kilogramm hasznos terhet lesz képes megmozgatni. Mindehhez komoly tempó is társul, a léghajó maximális sebességét 281 km/h-ra becslik. Mindezt hidrogén-üzemanyagcellás technológiával, amely egy tankolással 9656 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, ráadásul zéró emisszióval. A vállalat ugyanis kizárólag zöld hidrogént használna a léghajó mozgatására és levegőben tartására.
A cég egyelőre számítógépes áramlástani modellek segítségével tesztelte a jármű légellenállási mutatóit, az eredmények pedig biztatóak, ugyanis a modellezés rendkívül alacsony értékeket eredményezett.
Egyelőre ennél több részletet nem árultak el, csupán annyit, hogy az első prototípust 2025-re tervezik elkészíteni, míg az első, teljes méretű, röpképes léghajó 2028-ban emelkedhet a magasba.
Forrás: zoldpalya.hu / autoevolution.com