Észak-Dakotában - az Egyesült Államok középnyugati tagállamában - vizsgálat indult egy Bill Gates milliárdoshoz, a Microsoft alapítójához köthető tröszt által felvásárolt mezőgazdasági földterületek ügyében - számolt be a hétvégén az amerikai Breitbart jobboldali hírportál.
A szervezet nagy területű burgonyaföldet vásárolt Észak-Dakota északi részén, ami feldühítette a helyi lakosokat. Az állam vizsgálja a Gateshez kötődő tröszt ügyletének jogosságát. Az állam igazságügyi tárcájának vezetője, Drew Wrigley levelében azt írta, hogy trösztnek "tilos mezőgazdasági földterületet vagy farmterületet birtokolni vagy bérbe adni Észak-Dakota államban".
A The New York Post című újság arról számolt be: az egyik helyi mezőgazdasági szaklapból, az AgWeekből az derült ki, hogy a Bill Gates milliárdoshoz kötődő Red River Trust vállalat nemrégiben 2100 hektár burgonyaföldet vásárolt fel Észak-Dakota északi részén, ami a helyi lakosok panaszai nyomán az állami tisztviselőket beavatkozásra késztette.
A földet a Campbell Farms nevű burgonyatermesztő csoport tulajdonosaitól vásárolták. Doug Goehring észak-dakotai mezőgazdasági biztos a helyi tévében, a KFYR-ben elmondta, hogy a vásárlást a helybeliek kedvezőtlenül fogadták, szerte a tagállamban. Mint kifejtette, az emberek fel vannak háborodva.
A Breitbart News már korábban jelentette, hogy Gates az Egyesült Államok legnagyobb földbirtokosa lett. A hírportál riportere, Alana Mastrangelo arról számolt be a Land Report című amerikai magazin és weboldal adatai alapján, hogy Gates most az ország legnagyobb farmterület-tulajdonosa. Földjei 19 amerikai tagállamban vannak, összterületük mintegy 242 ezer hektár.
Bár Gates a mezőgazdasági földek legnagyobb tulajdonosa az Egyesült Államokban, nem valamennyi, a tulajdonában lévő ingatlan mezőgazdasági terület.
A hét elején Drew Wrigley, Észak-Dakota igazságügyi tárcájának vezetője levelet írt a Red River Trustnak, és kijelentette, hogy annak vállalatai és korlátozott felelősségű társaságai nem birtokolhatnak és nem vehetnek bérbe farmterületet Észak-Dakota államban". Wrigley hozzátette, hogy ezeknek a vállalatoknak megtiltották, hogy "farmergazdálkodást vagy állattenyésztést folytassanak".
"Ezen túlmenően a törvény bizonyos korlátozásokat állapít meg, hogy a trösztök mezőgazdasági termelésre és állattenyésztésre alkalmas földet birtokoljanak" - hangsúlyozta levelében Wrigley.
A dokumentum szerint a hivatalnak meg kell állapítania, hogy a cég miképpen használja ezt a földet, és hogy ez a használat megfelel-e a törvényben előírt kivételek valamelyikének.
Forrás: MTI