Az intézkedés alapvető célja, hogy csökkentse az elektromos áramellátásban a fennakadásokat, miután javítási munkálatok miatt több atomerőműben is szünetel a termelés.
Franciaországban árcsökkentéssel ösztönzik energia-megtakarításra az egyéni fogyasztókat, valamint a kis- és középvállalatokat jövő téltől: akik visszafogják a fogyasztásukat a csúcsidőszakban, kedvezőbb díjazásban részesülnek az év fennmaradó részében – jelentette be pénteken az energetikai átállásért felelős tárca.
Az alacsonyabb árbesorolásba tartozó fogyasztókat a szolgáltatók a csúcsidőszakot megelőző napon értesítik arról, hogy ha az adott időszakban energiát fogyasztanak, többet kell fizetniük, mint a többi, nem a csúcsidőszakhoz tartozó napon.
A megtakarítást vállalók rezsiszámlájának összege akár 30 százalékkal is csökkenhet az eddigiekhez képest – közölte a France2 francia közszolgálati televízió.
A szolgáltatók ösztönzésére és támogatására az állam 30 millió eurós költségvetésű beszerzési pályázatot tervez közzétenni. A legjelentősebb áramfogyasztónak számító nagyvállalatok számára már évek óta létezik hasonló árszabályozás: amikor a lakossági áramfogyasztásban csúcsidőszak jelentkezik, a szolgáltatók azt kérik a nagyvállalatoktól, hogy néhány percre vagy órára állítsák le a termelést, s cserébe más időszakban olcsóbban juthatnak energiához.
Forrás: vg.hu / MTI