Vissza a videókhoz

2019.07.11.-i adás

1208 megtekintés



Rászorulókon segíthetünk a Volt Van Lesz fesztiválon

Augusztusban mutatkozik be a zenei fesztivál, mely a rendező reményei szerint hagyománnyá válik. Két jótékonysági lehetőség is lesz az eseményen. Ratkó Lajos elmondta, a rendezvény az emberi kapcsolatokról, az összefogásról szól. (Ratkó Lajos, Tóth Márió)

Hasonló videók

4 probléma
2020-02-24
27 néző

4 probléma

1. Petőfi téren a házak és boltok tövében sokasodik a madárürülék. Az üzletek feletti féltető jó megoldás lenne. 2. Az Arborétum területén nincsenek szemétgyűjtők és a kutyaürüléket sincs hova elhelyezni az egész sétányon, fás területen. 3. A Vízmű melletti lépcsősoron teljesen hiányzik a közvilágítás, pedig erre sokan járnak le Szilvásból dolgozni. 4. A piac kibővített parkolója akadályozza a buszok kikanyarodását az Irinyi utca felől.

X. Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál-Komló
2020-02-17
220 néző

X. Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál-Komló

Szarka Elemér szerint folyamatosan fejlődik, változik a fesztivál, ami idén is hatalmas sikert aratott. Kiemelt támogatók mellett jövőre pályázati pénzekre is számít a főrendező. Sikerült mikrofonvégre kapni számos közéleti személyiséget, fellépőt, zsűrit és lelkes töltögetőt. A hangulatra most sem lehetett panasz. (Szarka Elemér, Ferenczy Tamás, Polgár Péter, Szabó Géza, Pichler József, Hoppál Péter, Szakács László, Polics József, DJ Dominique, Kerpel-Fronius Gábor)

Világhírű zenekar lép fel a II. Volt Van Lesz Rockfesztiválon Komlón
2020-02-03
2774 néző

Világhírű zenekar lép fel a II. Volt Van Lesz Rockfesztiválon Komlón

Idén már három naposra bővül városunk második rockrendezvénye, az esemény megálmodója Ratkó Lajos a fejlődésről, változásokról beszél. Többféle jegyek akár online vásárlására is lesz lehetőség. Atlétikai versenyek, szabadidős tevékenységek színesítik a kínálatot, a szervező 2000-2500 vendégre számít augusztus 13-tól 15-ig. (Ratkó Lajos)


4 probléma
2020-01-20
271 néző

4 probléma

1. A megújuló Petőfi térre ezentúl is behajthatnak az áruszállító járművek. Az új díszburkolat nem biztos hogy kiállja ezt a terhelést. 2. A Bem utcából hiányzik a közvilágítás, sokan tartanak hazafelé Újtelepre, látogatni a kórházba, a helyzet rendkívül balesetveszélyes. 3. A Berek utcában a rendőrség épületének tövében rengeteg madárürülék található, a gyalogosokat, piacra járókat nem tölti el kellemes érzéssel. 4. Az Alkotmány utca járdája szinte végig repedezett, néhol hiányos, itt is nehéz babakocsit tolni vagy kerékpározni.

Önöket kérdeztük - Ha lenne egy kívánsága, mit változtatna Komlón?
2020-01-06
359 néző

Önöket kérdeztük - Ha lenne egy kívánsága, mit változtatna Komlón?

A közterületek tisztasága, a buszvégállomás állapota, munkahelyeink hiánya - ezek a városlakók főbb kifogásai Komlóval kapcsolatban. A ritka távolsági és helyi buszjáratokat is sérelmezik a helyiek.

Csaba és Én - Milyen lehetőségek vannak Komlón
2019-12-06
447 néző

Csaba és Én - Milyen lehetőségek vannak Komlón

Visszatérő probléma városunkban a kevés munkahely, az emberek többsége vidékre jár dolgozni, van aki Bonyhádra ingázik naponta. Több üzem, vállalkozás is szándékozott városunkba települni, de máshol jobbak voltak a feltételek.


Befejeződtek a felújítások a Templom téren (Pálfi László)
2019-11-28
540 néző

Befejeződtek a felújítások a Templom téren (Pálfi László)

Útfelújítással kezdődött a terület rendezése, fásítás, a három kapu emelése tette impozánssá a Templom teret. Az iskola melletti parkolás is komfortosabb lett. A jövőbeni tervek között a Gesztenyés felé vezető út felújítása, a buszvégállomás teljes körű rekonstrukciója szerepel.

Önöket kérdeztük - Mi lesz Komló jövője
2019-11-25
570 néző

Önöket kérdeztük - Mi lesz Komló jövője

Többen hiányolják városunkban a gyerekosztályt és a szülészetet. Több alapvető vizsgálat miatt Pécsre kell utazni, sokan beteg kisgyerekkel busszal jutnak be a rendelésre. Szóba került a fiatalok elvándorlása is nagyobb városokba vagy vidékre, ami a munkahelyhiány következménye.

22 éve működik a kerámia műhely a városban (Perhács Eszter)
2019-11-11
532 néző

22 éve működik a kerámia műhely a városban (Perhács Eszter)

Az alkotás öröme mindenkit megérint, kiteljesíti a személyiséget. A keramikus különböző technikákat mutat a tagoknak, akik saját ötleteiket is hozzák a műhelybe. Használati tárgyak, ajándékok egyaránt kerülnek ki a szorgos kezek alól.

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

BARANYA TELEVÍZIÓ

adásai:
Csütörtök: 19:00-tól
Péntek: 19:00-tól
Szombat: 10:00-tól és 19:00-tól

KOMLÓ és TÉRSÉGE TELEVÍZIÓ

adásai:
Hétfő: 19:00-tól
Kedd: 19:00-tól
Szerda: 10:00-tól és 19:00-tól
Vasárnap: 10:00-tól és 15:00-tól

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 34 474 170 megtekintés

Videó: 15 413 964 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen4062403

Jelenleg az oldalon

10
Online