Kövér László tartott lakossági fórumot Komlón
Az Országgyűlés elnöke elemezte városunk helyzetét, méltatta a polgármester munkáját. Elmondta, bizakodva tekint a választások elé.
- << Felhívást intézett a város lakosaihoz A Honismereti-és Városszépítő egyesület
- Önkormányzati választások 2019 - fontos információk és változások >>
Hasonló videók
Polics József felhívása az oltással kapcsolatban
Az oltásra regisztrációra és az oltás felvételére kéri a polgármester a város lakóit. - Nagyon nehéz helyzetben vagyunk még mindig a járvány miatt, de mi magunk tudunk tenni a legtöbbet azért, hogy a normális élet visszatérjen a családon belül, a közösségekben, a városban és az országban is - mondta Polics József. Ezt csak akkor fogjuk elérni, ha megfelelő számban veszünk részt az oltásokon, ezzel felelősséget vállalunk magunkért és környezetünkért.
A KÖT álláspontja a pénzügyekről és a költségvetésről
Sértő az a polgármesteri kijelentés, miszerint a képviselők nem dolgoznak a veszélyhelyzet miatt - mondta Barbarics Ildikó területi képviselő. Ez egy látszatdemokrácia. - Mikor megkaptuk az előterjesztést a tiszteletdíjak csökkentéséről, amit nekünk véleményezni kellett, már előző nap megjelent az újságban tényként. (Dr. Barbarics Ildikó)
A legújabb intézkedések következményei Komlón (dr. Szakács László)
A különleges jogrend következtében a polgármester gyakorolja az intézkedési jogokat. Szakács László szerint az egyeztetés a képviselőkkel csupán formális, javaslataikat nem veszi figyelembe. A polgármester hatásköre kizárólagos, de nem arról szól, hogy egy személyben fogadja el a költségvetést, közbeszerzésekről egyénileg eldöntsön és vezetőket nevezzen ki.
Nem szavazta meg a rendkívüli jogrend meghosszabbítását az ellenzék
Vállalkozók, munkavállalók nehéz helyzetéről beszél Szakács László. Sokan élnek egyik napról a másikra vagy súlyos kölcsönökből. Az ország helyzete elkeserítő, az ellenzék borzalmas pénzherdálást lát kormányzati szinten. A betegségek és az elhunytak száma nő, ezért a képviselő oltásra és türelemre buzdít. (dr. Szakács László)
Önöket kérdeztük - Ön kire szavazna, ha most lenne választás Komlón?
A választók nagy része nem referenciák, hanem szimpátia alapján dönt. Többen úgy nyilatkoztak hogy nem foglalkoznak politikával. Mások örülnek a városunkban zajló beruházásoknak, Komló fejlődik, változik. Egy választópolgár több zöldterületet szeretne a térkövezéssel szemben. Egy hölgy szerint csak a Belvárosra fordít figyelmet a városvezetés.
Karanténba került Polics József polgármester (Kispál László)
Polics József jelenleg otthonról dolgozik, online és telefonon tartja a kapcsolatot kollégáival. A karantén nem befolyásolja a munkavégzését. A polgármester figyelembe veszi a frakció akaratát döntéseiben. A költségvetés előkészítése és a beruházások folyamatának ellenőrzése a vírushelyzet ellenére is jól halad. Az alpolgármester a hivatalban állja a sarat.
Régi-új alpolgármestere lett városunknak (Kispál László)
Egyhangúlag megszavazta a képviselő-testület Kispál Lászlót alpolgármesternek. A vészhelyzet alatt elvállalt tisztséget megszerette, mint mondja, zökkenőmentesen telt el az elmúlt három hónap. A sport és a Városgondnokság felügyelete lesz az alpolgármester fő profilja. A lakossági igények gyorsabb kiszolgálása az alpolgármester célja, reményei szerint kevesebb vitával, hatékonyabb munkával folytatódhatnak a hétköznapok.
Komló polgármesterének karácsonyi gondolatai
A kereszténység legnagyobb ünnepe, a szeretet ünnepe is. Városunk polgármestere jókívánságait tolmácsolja Komló lakóinak.
Komló város képviselőtestületi ülése 2019.12.12.
Új napirendi pontok felvételére tett javaslatot a polgármester a testületi ülésen. A pályázatokról, útfelújításokról hosszasan beszélt a város vezetője. A költségvetés, beruházási hitelek, fontos pénzügyek voltak napirenden.
Most olvasott hírek
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- Öngyilkosság gombnyomásra – perceken belül ígér békés halált az eutanáziagép
- Putyin: nincs értelme az orosz gázár korlátozásának
- A NASA leghosszabb küldetése: 45 éve száguldanak a Voyagerek
- Közösségiplatform-függők a gyerekek
- Szektorlabda - Növelte előnyét a címvédő DÖKE Komló az NB I. 2. fordulójában
- Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken