Kiállítással ünnepli megnyitásának 130. évfordulóját június 27-én a Fővárosi Nagycirkusz, amely a közönség tárgyi emlékeit és a cirkuszhoz köthető személyes történeteit is várja a megnyíló tárlathoz.

Az intézmény közleménye szerint Wulff Ede német-holland cirkuszigazgató 1889. június 27-én nyitotta meg vasszerkezetű, hullámbádogból készült cirkuszépületét a Városligetben, amely azóta is Magyarország első és egyetlen kőcirkusza. A jubileumról az intézmény egy cirkusztörténeti kiállítással is szeretne megemlékezni, amelyhez a közönség segítségére is számít.   

Olyan felajánlásokat várnak, amelyek valamilyen módon kötődnek a Fővárosi Nagycirkuszhoz, például régi plakátokat, fotókat, jegyeket, vagy előadáshoz, artistához, zsonglőrhöz kötődő emlékeket, kellékeket.   

A tárgyak, amennyiben gazdája igényt tart rá, egy évre szóló kölcsönszerződéssel kerülnek az intézményhez, adományozás esetén pedig a cirkusztörténeti gyűjtemény részét képezik majd, és más kiállításokon is felhasználják azokat. A kiállításról digitális anyag készül, amely a későbbiekben online is elérhető lesz.   

A beérkező emlékeket a közönség egy éven át láthatja majd a Fővárosi Nagycirkusz épületében és honlapján, a felajánlókat pedig feltüntetik a tárlaton és a honlapon, valamint családi cirkuszi belépőt is kapnak ajándékba. A jelentkezéseket az emlékről készült fotóval és rövid leírással június 10-ig várják. További részletek az intézmény honlapján olvashatók.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 758 760 megtekintés

Videó: 48 956 352 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032634

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh