A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden, a biztonságosabb internet napján kampányt indított, amely az intim képek megosztásának veszélyeire hívja fel elsősorban a fiatalok figyelmét - közölte a hatóság az MTI-vel.

Azt írták, hogy a gyermekek által saját magukról készített intim felvételek problémája áll az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (IH) kampányának központjában. Tavaly több mint háromszor annyi, 5508 bejelentés érkezett a hotline-hoz, mint egy évvel korábban, ebből 422 jelzés vonatkozott hozzájárulás nélkül közzétett fotókra és videókra.  

A 2021-es bejelentések több mint 70 százaléka gyermekpornográfia kategóriában érkezett, de megháromszorozódott a kiskorúak védelmében érkező bejelentések száma is - tették hozzá. Kifejtették, hogy az ilyen típusú visszaélések - az IH-hoz érkezett bejelentések alapján - leginkább felnőttek között történnek, de gyerekek vagy szüleik is fordultak segítségért ilyen sérelem miatt.  

"A kampány üzenete megerősíti a fiatalokat abban, hogy joguk van nemet mondani, nem kötelesek senkinek ilyen felvételt küldeni, még érzelmi manipuláció hatására sem" - emelték ki.  

A felhívás a "red flag" vagyis a vörös zászló kifejezést használja az erőszakos és manipulatív viselkedés jelzőjeként, amit észlelniük kell a gyerekeknek ahhoz, hogy merjenek nemet mondani, és egy ilyen szituációban ne váljanak áldozattá.  

Közölték azt is, a "Ha úgy érzed, valami nem oké, igazad van" című 30 másodperces videó elsősorban a gyerekek és fiatalok által használt népszerű közösségi médiafelületeken lesz látható (YouTube, Instagram, TikTok) a biztonságosabb internet napját követő héten.  

Az Internet Hotline bevett gyakorlata szerint minden, a vizsgálata alapján gyermekpornográfiának minősülő tartalmat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályához továbbít.  

Az elemzők 2021-ben 1163 esetben fordultak a rendőrség munkatársaihoz - hívták fel a figyelmet.  

"A pandémiás évek láthatóvá tették, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális kizsákmányolásról készült tartalmak terjesztése a ma ismert internet legsötétebb jelensége, olyan kihívás, amellyel szemben csak az egyre szorosabb nemzetközi együttműködés veheti fel a harcot" - hangsúlyozták.  

Az Internet Hotline online bejelentő felületén bárki tehet bejelentést a nmhh.hu/internethotline oldalon - áll az NMHH közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 379 285 megtekintés

Videó: 51 239 439 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7336797

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh