Ha egy diák befejezte a tanulmányait, és nincs munkaviszonya, némi türelmi idő után egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük.

Magyarországon a társadalombiztosítás olyan kockázati közösséget jelent, melyben a részvétel kötelező és nem függ az attól, hogy valaki éppen igényli-e az egészségügyi ellátást vagy sem. Ennek értelmében egészségügyi ellátásra az jogosult, aki biztosított, vagyis munkaviszonnyal rendelkezik, egyéni vagy társas vállalkozó, diák, nyugdíjas, tájékoztatta lapunkat Fülöp Eszter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli régió sajtószóvivője.

Azok a diákok akik a hazai alap- vagy középfokú intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülnek a diákigazolványra való jogosultság megszűnéséig alanyi jogon jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra, ezt követően pedig további 45 napig még passzív jogon igénybe vehetik.

Például, ha egy diák befejezte a középiskolai tanulmányait, de nem tanul tovább, illetve nem nappalin, hanem levelező tagozaton tanul, akkor a diákigazolványa (tanulói jogviszonya) október 31-ig még érvényes, és ezt követően 45 napig biztosított, vagyis december 16-i hatállyal kell az adóhatóságnál bejelentkeznie.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nappalin végeztek felsőfokú intézményben, de nem tudtak elhelyezkedni, nincs munkahelyük. Nekik is legkésőbb december 16-ával kell az adóhatóságnál bejelentkezni, valamint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, mert enélkül csak teljes költségen vehetnek igénybe a szolgáltatásokat. A járulék mértéke idén január 1-től havonta 6390 forint, napi 213 forint.

A befizetéshez bejelentkezési kötelezettség is társul, melynek a 12T1011-es adatlapon a változás tényleges bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell eleget tenni. A nyomtatvány az adóhatóság ügyfélszolgálatán beszerezhető és személyesen is benyújtható.

Forrás: teol.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 959 megtekintés

Videó: 48 289 522 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919768

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh