Az elmúlt hetekben, hónapokban megannyi nemtelen támadás érte a rovástábla-állítási missziónkat. Liberális véleményformálók ragadnak tollat vagy mikrofont azért, hogy tiltsák be Magyarországon a meglátásuk szerint a Jobbikra emlékeztető, egyes világpolgárokban egyenesen félelmet keltő ősi magyar jelképrendszert.

A Jobbik rovástábla-állítási mozgalmának meghirdetőjeként nem hagyhatom szó nélkül ezen magyar kultúrkincs elleni folyamatos provokációt, ezért úgy döntöttem, több hónapon át tartó nyereményjátékot indítok.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökhelyetteseként 2010. november 16-án hirdettem meg azt a rovásmissziót, melynek keretében mára, köszönhetően a Jobbik tagságának és szimpatizánsainak, közel 200 rovástáblával jelezzük országszerte a nemzetrombolóknak, hogy pusztításuk hiábavaló itt a Kárpát-medencében. Hiábavaló, hiszen egyetlen egy, a magyar kultúrkincs ellen elkövetett támadást sem hagyunk szó nélkül. Jó példa erre Bolgár György rovásellenes kirohanása, melyre az elmúlt hétvégén tíz rovástábla felavatásával válaszoltam. Amíg ők gyűlölettel tele, agresszívan rikácsolnak és próbálják nevetségessé tenni a magyarságnak minden szent szimbólumát, addig mi fiatalosan, határozottan, jókedvűen válaszolunk. Ők rombolnak, mi építünk. Ez a különbség köztük és köztünk!

Szeretném ugyanakkor, ha egy sokkal szélesebb, társadalmi szintű választ is adnánk a liberális magyar-gyűlöletre, ezért úgy döntöttem, nyereményjátékot indítok azzal a céllal, hogy egy fényképezőgép és az internet segítségével minél több emberhez juthasson el a rovásmisszió. Ehhez nem kell mást tenni, mint készíteni magunkról egy fényképet egy rovástábla mellett, majd a Facebook segítségével megkezdődik a „Like”-ok versenye. A legügyesebb játékosok értékes nyereményekkel, brüsszeli utazással, Barikád hetilap-előfizetéssel, vásárlási utalvánnyal lesznek gazdagabbak.

Ugyanakkor a nemzeti radikálisok játékai sohasem öncélúak. Aki csatlakozik ehhez a november 13-ig tartó játékhoz, az nem csupán magát gazdagíthatja akár a fődíjjal, de a magyarság egészét is azzal, hogy népszerűsíti a hun-magyar rovást, erősíti a nemzeti öntudatot, s méltó választ ad azoknak, akik a magyar kultúrában pusztán a globalizmus kerékkötőjét látják. Vagyis ezt a versenyt a résztvevők nem egymás ellen, hanem egymásért kell hogy játsszák. Azért, hogy megmutassuk mennyien is vagyunk a szűk magyargyűlölő kisebbséggel szemben. Együtt érhessünk el olyan eredményeket, mint a rovásírás tanításának kötelezővé tétele, valamint a rovás alkotmányos védelme.

Játékszabály:

1. Keressen fel személyesen egy fémből vagy fából készült rovásírásos helységnévtáblát (sok megtalálható a www.rovas.info oldalon).

2. Készítsen egy fényképet, melyen Ön látható a rovástábla mellett.

3. A fényképet küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, egyúttal jelezze, hogy hozzájárul-e annak nyilvános bemutatásához.

4. A fénykép néhány nap múlva megjelenik Szegedi Csanád Facebook-oldalán. Kattintson ide...

5. Jelölje be magát a fényképen, majd gyűjtsön minél több „Like”-ot

6. Az nyeri a játékot, akinek fényképe a legtöbb „Like”-ot kapja.

A nyereményjáték 2011. augusztus 25-től november 13-ig tart.

Eredményhirdetés és sorsolás a rovásmozgalom elindításának évfordulóján, november 16-án lesz.

Nyeremények:

Az első három helyezett személyét a „Like”-ok száma dönti el!

Első helyezett: brüsszeli utazás, találkozás Szegedi Csanáddal az Európai Parlamentben, közös interjú az EP stúdiójában. www.szegedicsanad.hu

Második helyezett: fél éves Barikád hetilap-előfizetés

Harmadik helyezett: 5000 Ft értékű Turul vásárlási utalvány www.turulbolt.hu

A résztvevők közül további 30 játékost sorsolunk ki a „Like”-ok számától függetlenül.

Az ő nyereményük:

· 5 db Szegedi Csanád: Magyar eredetű keresztnevek kincses tára című könyv dedikálva

· 5 db Szőke István Attila: Űzetve sokaktól című verses CD

· 5 db Szőke István Attila: ARANYBAN, WASSBAN aranyban vasban című verses CD

· 5 db Titkolt Ellenállás CD

· 10 db Szilaj dobcsoport: Dobélesztő című CD

Induljon a verseny, győzzön a JOBBIK!

Szegedi Csanád

EP-képviselő, a Jobbik országos alelnöke

Forrás: www.facebook.com/szegedicsanad

A Komló helységnévtábla avatásáról szóló hírünk itt olvasható: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3758334

Jelenleg az oldalon

11
Online