Max egy 24 éves bécsi joghallgató, aki nemcsak a jogban, hanem a technikában is jártas. Európában létezik egy törvény, ami kimondja, hogy a tevékenységük kapcsán személyes adatok birtokába jutott jogi személyek/társaságok, a birtokukba került adatokat kötelesek kérésre rendelkezésre bocsátani. Így jutott hozzá Max egy személyesen számára készült CD-hez egyenes a Facebook-tól, ami kinyomtatás után 1200 oldalt tett ki. Az adatokat megvizsgálva egyértelművé vált (bár előtte is tudható volt), hogy a Facebook működése sérti az európai adatvédelmi törvények rávonatkozó előírásait. Szerinte a Facebook által számára átadott adatok önmagukban bizonyítják a törvényszegést.

Max számára a logikusnak tűnő következő lépés 22 darab különálló és frappánsan megfogalmazott panasz benyújtása volt az Ír Adatvédelmi Főfelügyeletnek (a Facebook saját állítása szerint az Európai Facebook felhasználók az ír Facebook leányvállalattal állnak jogviszonyban). Ezt egy másik tökéletesen kivitelezett lépés követte: az Európa kontra Facebook (Europe versus Facebook) nevű weboldal létrehozása, ami a webes technológia segítségével képes volt sikeres kampányt indítani a hatalmas, de a közvéleménytől erősen függő birodalom ellen.

Az időközben szervezetté alakult Europe versus Facebook immár saját Youtube csatornával is rendelkezik. A dokumentáció részeként közzétették a Max által követett eljárást, amivel hozzájutott személyes Facebook CD-jéhez. A recept felkerült a reddit top tízes listájára. Azóta olyan sokan igényeltek hasonló CD-t, hogy a Facebook kénytelen volt emailben közölni az igénylőkkel, hogy nem tud a kéréseknek az előírt 40 napon belül eleget tenni.

A történet nem ért véget. Amikor Max mélyebben belemerült a megküldött információk tanulmányozásába, rájött, hogy korántsem kapott meg minden rávonatozó adatot és követelte a többit is. A Facebook válasza újabb fejezetet nyithat az ügyben.

A jognyelven megfogalmazott levél lényege, hogy a Facebook nem tud eleget tenni a kérésnek, mivel annak teljesítése aránytalanul sok munkát igényelne a Facebook részéről, így az már nem esik a hivatkozott törvény hatálya alá.

Se a KGB, se a CIA nem tart 1200 oldalas dossziét egyszerű állampolgárokról

A panaszok (teljes lista itt: Kattintson ide... )

A Facebook ’Like’ gombja információt gyűjt valahányszor az Internethasználó olyan oldalra látogat, ahol a gomb megtalálható és egy Facebook cookie segítségével összekapcsolja az oldalt a látogató által az elmúlt három hónap során meglátogatott valamennyi ’Like’ gombot tartalmazó oldallal.

Ha egyszer valamit leírtunk, akár valaki falára, chat üzenetként, személyes üzenetként vagy egyéb módon, azt soha nem törölhetjük a Facebook adatbázisából, legfeljebb a többi felhasználó és mi nem fogjuk látni.

A legaggasztóbbnak talán a Facebook „árnyékprofiljait” tekinthetjük. A Facebook a látogatók tudta és beleegyezése nélkül gyűjt adatokat, az összegyűjtött információkat pedig létező profilok kiegészítésére valamint Facebook profillal (oldallal) nem rendelkező, tehát a Facebook-on soha nem regisztrált emberek profiljának összeállítására használja. Ezt olyan funkciók segítségével teszi, amik arra ösztönzik a felhasználókat, hogy más felhasználók és a Facebook-ot nem használó személyek adatait adják át (például mobiltelefonnal történő szinkronizálás, adatok importálása a különböző email szolgáltatóktól, az IM, azaz chat szolgáltatóknál tárolt személyes adatok importálása, meghívók küldése barátoknak vagy keresések mentése, amikor valaki a Facebook-on belül keres rá valakire). Ez azt jelenti, hogy azoknak is létezhet már Facebook profilja, akik soha nem regisztráltak a közösségi oldalon.

Azoknál, akik használják a Facebook-ot, cookie-k segítségével valamennyi meglátogatott weboldalt rögzítenek személyes profiljukhoz, akkor is, ha soha nem kattintanak a ’Like’ gombra. Ezek a meglátogatott oldalak, amiket a Facebook rendszere a felhasználó hivatalos neve mellett tárol, nem szerepeltek Max Cd-jén.

Tudva, hogy kik ülnek a Facebook igazgatótanácsában, nem igazán lepődünk meg a feltárt jogsértéseken.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 664 megtekintés

Videó: 48 306 555 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921460

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh