Munkahelyteremtő pályázatokkal próbál enyhíteni a komlói önkormányzat a munkanélküliségen. A városvezetés a lehetőségre vállalkozói fórumon hívta fel a figyelmet, és folyamatosan egyeztet a legnagyobb munkaadó cégekkel.

Vállalkozói fórumon, és a legnagyobb cégekkel közös megbeszélés folyamán hívja fel a figyelmet a munkahelyteremtéssel kapcsolatos pályázati lehetőségre Komló.

– Nagyon fontos, hogy az érintett cégek tudják: vannak források, amelyeket igénybe vehetnek – mondta Polics József polgármester. – Ez nekik is jó, hiszen ezáltal bővíthetnek, ugyanakkor a munkahelyteremtés a város számára is kitűnő lehetőség.

2011. május 24-én zajló egyeztető fórumon a polgármester együttműködést kezdeményezett a résztvevő cégeknél: a kötetlen beszélgetés témája az volt, hogyan tudna segíteni a város vezetése a cégeknek abban, hogy a munkahelyteremtéshez ideális körülmények szülessenek. A vállalkozók, cégvezetők részéről megfogalmazott kérdések között szerepelt például a közbeszerzések „lokalizálása”, azaz, hogy a pályázatoknál a helyi cégeknek valamivel több szerep jusson.

– Hangsúlyoznom kell, hogy mindent megteszünk, amit a közbeszerzési törvényt betartva megtehetünk – nyilatkozta erre Polics József –, hogy a helyi cégek a megfelelő támogatást megkapják. Ez már csak azért is természetes, mert ők is rendkívül szolidárisak: szem előtt tartják az önkormányzat lehetőségeit, és például közvetlen anyagi támogatás helyett a fejlődésükhöz szükséges segítséget kérnek.

A kérések között szerepelt például az ipari park rendbetétele, vagy a helyi szakképzés piacképessé tétele. A komlói városvezetés ezek mellett felvetette egy, a helyi vállalkozók közötti kommunikációt segítő platform kiépítését is. A cél az, hogy a vállalkozások együtt tudjanak fejleszteni, pályázni; a kommunikáció elősegítése céljából egy külön honlap elindítását is tervezi az önkormányzat, ahol a helyi cégek megoszthatják egymással híreiket, és szorosabban együttműködhetnek.

– A munkahelyteremtő pályázat iráni intenzív érdeklődés mellett sajnos szomorú tanulsága az, hogy a cégek részéről érkező pályázatok nem mindig megfelelő minőségűek – tette hozzá a polgármester. – Mi mindenben segítünk, de arra kérjük a cégeket, gondolják át, és pontosabb, feszesebb struktúrában adják le újra pályázati anyagaikat.

Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 703 513 megtekintés

Videó: 48 916 596 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025203

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh