Törökország örömmel fogadja a szíriai amerikai csapatkivonás hírét - jelentette pénteken a török sajtó Mevlüt Cavusoglu török miniszter szavaira hivatkozva.

Cavusoglu, aki a máltai Valettában tartózkodik hivatalos látogatáson, újságíróknak nyilatkozva azt javasolta: a csapatkivonást Ankarának és Washingtonnak együtt kéne koordinálnia, hogy "ne keletkezzen űr". A tárcavezető rámutatott: ébernek kell lenniük, mert az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, valamint több másik radikális csoport még mindig fenyegetést jelent Szíriában.   

Szíria északkeleti részében Washington az utóbbi években pont az IÁ állásainak felszámolására hivatkozva látta el fegyverekkel és képezte ki a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amelyet Törökország terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tart. Ankara a Délkelet-Törökországban fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesét látja az YPG-ben. Cavusoglu a szíriai kurd milícia indokolatlan amerikai támogatottságát sugallva közölte: Ankara az elmúlt időszakban már maga is több mint 4 ezer IÁ-tagot "hatástalanított".   

Az YPG irányítása alatt álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveres ernyőszervezet csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az amerikai csapatkivonás az IÁ újjáéledéséhez és a kelet-szíriai harcok kiújulásához fog vezetni. A közlemény szerint az amerikai döntés "politikai és katonai vákuumot hoz létre a régióban, ellenséges erők karmai közé lökve" az ott élő népeket.   

Az SDF úgy tekinti, hogy Washington magára hagyta lojális szövetségeseit, ami Törökországot a kurdok elleni azonnali offenzívára késztetheti. Az SDF arra is figyelmeztetett, hogy egy török támadás okozta káosz oda vezethet, hogy dzsihadisták ezrei szabadulhatnak ki a fogságból, miután az ernyőszervezet fogolytáborai tele vannak IÁ-harcosokkal és családtagjaikkal, köztük sok külföldivel.   

Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször kilátásba helyezte, hogy országa újabb katonai beavatkozást indíthat az Eufrátesz folyótól keletre fekvő, kurdok lakta vidéken, amelyet az YPG vezette SDF ellenőriz.   

Erdogan pénteken egy isztambuli díjátadón bejelentette: a fejlemények tükrében elhalasztják az offenzívát. Mint fogalmazott: a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott múlt pénteki telefonbeszélgetés, a kétoldalú egyeztetések és az amerikai nyilatkozatok arra késztettek minket, hogy még várjunk egy ideig, de természetesen nem a végtelenségig. A török elnök kitért rá, hogy Trump azt kérdezte tőle múlt pénteken: "megtisztítaná-e" Törökország Szíriát az IÁ maradék hadállásaitól. Erdogan az Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletre emlékeztetve igennel válaszolt a kérdésre. A török elnök azt mondta, hogy Ankara csak logisztikai támogatást kért ehhez Washingtontól, aminek nyomán a Fehér Ház szerdán bejelentette: megkezdődött az amerikai katonák kivonása a közel-keleti országból.   

Erdogan beszédében jelezte: az előttünk álló hónapokban egy olyan volumenű török hadműveletre kerül sor Szíriában, amely felszámolja mind az YPG egységeit, mind az Iszlám Állam maradékait.   

Cavusoglu az amerikai csapatkivonás közös koordinációjára utalva pénteken jelezte: Ankara jelenleg is megbeszéléseket folytat Washingtonnal, ő Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, a török vezérkari főnök pedig szintén amerikai hivatali kollégájával beszélt telefonon.   

Cavusoglu a tervezett hadműveletet illetően ismét hangoztatta a török álláspontot, amely szerint Szíria területi egységét fenn kell tartani.   

A szíriai feszültségcsökkentési övezetek működéséért kezességet vállaló "asztanai hármak" - Irán, Törökország, Oroszország - külügyminiszterei kedden Genfben közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben hangsúlyozták: erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a szíriai alkotmányozó bizottság már 2019 elején megkezdhesse munkáját.   

Cavusoglu Valettában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szíriában ezt követően a politikai megoldási folyamatra kell összpontosítani, amelynek során az alkotmányozó bizottság felállítása "életbevágó" jelentőségű lépés.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 709 031 megtekintés

Videó: 48 922 497 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026325

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh