Negyedszer került megrendezésre a városi katasztrófavédelmi verseny. A megmérettetésre tizenkilenc csapat jelentkezett, érkeztek Szászvárról, Hosszúhetényből, Pécsváradról is fiatalok.

A szervezők 22 állomásba foglalták bele a feladatokat, melyek úgy voltak elosztva, hogy egy lexikális tudást igénylő tesztsor kitöltése után jöhetett a gyakorlat – ügyességet, gyorsaságot mérve. A fiatalok kedvelik az ilyen jellegű versenyeket, melyek nemcsak a játékról szólnak, hanem a valóságot is beleszőtték – a tavalyi árvizek szolgáltak ehhez alapul (pl. hogyan kell egy házból kimenteni egy élőlényt, egy tárgyat, hogyan segítség egymást a mentésben).

A komoly sportvetélkedő nagyfokú rugalmasságot követel a szervezőktől – mindig figyelembe veszik a résztvevők építő jellegű kritikáit. Ami viszont még nincs meg, de mindenkinek segítséget jelentene, ha az oktatásba is helyet kapna a katasztrófavédelem – mondta Fülöp Zoltán, a helyi Polgári Védelmi Iroda vezetője. – Hiszen egy-egy árvíz, vagy tűzeset kapcsán hallani, hogy kisgyerekek lettek az áldozatok, mert sokszor még a szülő sem tudja, hogy katasztrófa esetén mit kellene csinálni.

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4514422

Jelenleg az oldalon

2
Online