A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) ismét együttműködik Bassár el-Aszad szíriai elnök titkosszolgálatával - írta pénteken a Bild című német lap.

A Bild értesülése szerint a BND-től huzamosabb ideje rendszeresen járnak emberek Damaszkuszba, hogy tárgyaljanak szíriai kollegákkal. A találkozók célja az információcsere az iszlamista terrorizmusról, és a párbeszéd csatornájának kiépítése a szíriai vezetéssel, például arra az esetre, ha a német hadsereg (Bundeswehr) szíriai - az Iszlám Állam terrorszervezet ellen irányuló - küldetése során lezuhan egy felderítő gép, és ki kell menteni a pilótát.

Az együttműködés politikailag igen kényes ügy, hiszen Szíriában lassan öt éve polgárháború van, és jórészt a titkosszolgálatokat terheli a felelősség az Aszad-rezsimnek a lakosság ellen elkövetett bűneiért - írta a Bild, kiemelve, hogy az elnökhöz hű erők tízezreket raboltak el, és számtalan embert kínoztak halálra titkos börtönökben.

A BND azonban nemcsak újrakezdte az együttműködést a szíriai szervekkel, hanem a lehető leggyorsabban szeretne kiépíteni egy állomáshelyet Damaszkuszban. Az előkészületek a szövetségi kormány tudtával zajlanak, a hírszerzők például a német nagykövetség bezárt épületébe költözhetnek be. A kormány a tervek szerint 2016 elején hoz végső döntést az ügyben a Bild szerint.

A fejleményekről hivatalosan nem nyilatkoznak a kormány részéről. Az ellenzéki Zöldek egy parlamenti (Bundestag-) képviselője sem kapott egyértelmű választ a kormányhoz intézett írásbeli kérdésére. A Konstantin von Notznak megküldött - és a Bildhez eljutott - válaszban kifejtették, hogy a külföldi partnerekkel folytatott hírszerzési együttműködés "különösen védendő" részletei válhatnának ismertté, ha a kormányzat megosztaná a kért információkat a képviselővel. Hozzátették, hogy jelen esetben az állam érdeke jelentősen nagyobb súllyal esik latba, mint a törvényhozásnak a kormányzat munkájáról szóló információk megismeréséhez fűződő joga.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 719 588 megtekintés

Videó: 48 931 094 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028136

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh