Bízik az Egyesült Államokkal folytatható "nagyon jó" együttműködésben Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki - hétfőn Bécsben tartott tájékoztatója szerint - az iráni atomprogramról szóló megállapodás előnyeiről már tájékoztatta az amerikai külügyminisztert.

A NAÜ főigazgatója még a múlt héten találkozott Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel. Ez volt az első alkalom, hogy a főigazgató személyesen egyeztetett a Trump-kormány valamelyik magas beosztású tagjával.    

Amano hangsúlyozta, hogy a 2015 nyarán kötött megállapodás Irán nukleáris programjának eddigi legszigorúbb felülvizsgálatát teszi lehetővé. Tájékoztatása szerint az ország nukleáris tevékenysége csökkent.   

Az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között 2015 nyarán, egy évtizednyi tárgyalássorozat után jött létre a nukleáris megállapodás. Az alku lehetővé teszi Iránnak az atomenergia használatát és a nukleáris kutatásokat, de elejét veszi annak, hogy az ázsiai ország atomfegyvert fejlesszen.    

Donald Trump kormánya, amely az atomprogram egyik legszigorúbb ellenzője, az atomalkut korábban "rossz megállapodásnak" minősítette és kilátásba helyezte felülvizsgálatát.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 081 869 megtekintés

Videó: 48 312 182 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922348

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh