Az amerikai szenátus kiárusítaná az internetezők személyes információit.

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa 50 igen szavazattal 48 nem voks ellenében hatályon kívül helyezte azt a magánszférát védő mechanizmust, amelyet még az Obama-kormány fogadott el.

Az új szabályozás lehetővé teszi a jövőben a tengerentúli internetszolgáltatóknak, hogy az ügyfeleik beleegyezése nélkül is eladhassák azok személyes adatait, például a böngészési előzményeiket. A cégeknek erre eddig csak az előfizetők kifejezett engedélyének birtokában volt lehetőségük és emellett a szolgáltatókat korábban kötelezték arra is, hogy közöljék: milyen adatokat gyűjtöttek a felhasználókról, azokkal mi történt és milyen cégeknek adták tovább. Ez utóbbi szintén a múlté.

A javaslatot a republikánusok terjesztették elő, a demokraták összes szenátora ellene szavazott. Két republikánus szenátor nem voksolt. A republikánusok azzal érveltek, hogy az eddigi előírások megnehezítették az internetszolgáltatók dolgát abban a tekintetben, hogy ügyfélspecifikus szolgáltatásokat kínálhassanak. Ezenkívül a Google és a Facebook eddig előnyben lehetett az ISP-kkel szemben, de ez a helyzet így kiegyenlítődött.

Marc Rotenberg, az Electronic Privacy Information Center munkatársa úgy reagált, hogy egy olyan döntés született, amely a rövid távú előnyöket tartja szem előtt a hosszú távú szempontok helyett. Úgy véli, a döntés veszélyezteti az amerikaiak magánéletét és elősegíti, hogy a személyazonosság-lopások, adatszivárgások és pénzügyi csalások áldozataivá váljanak. Mignon Clyburn, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) egyik vezetője hozzátette, hogy ha ezt a törvényt Donald Trump elnök ellenjegyzi, akkor azzal visszautasítaná az általuk kidolgozott és általánosan elfogadott szélessávú és magánéleti szabályozást. A kábel- és a szélessávú internetszolgáltatók ügyfeleinek nem lenne választásuk a személyes információik értékesítésének kérdésében.

A tervezet a közeljövőben a képviselőház elé kerül, amely leszavazhatja azt. Nathan White, az Access Now képviselője ebben bízik, mert mint mondta, a szenátusi döntés a nagyvállalatok profitjának "hangja" és az egyszerű emberek ellen szól. A képviselőháznak fel kell vállalnia a fogyasztók védelmét és meg kell akadályoznia, hogy az USA-ban az interneten megszűnjön a magánélet védelme.

Forrás: sg.hu / buzzfeed.com

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó