Az új álcázó felszerelés a kaméleon mintájára alkalmazkodna környezetéhez.

Érdekes felhívást tett közzé az amerikai hadsereg a Small Business Innovation Research (SBIR) program keretein belül. Ennek értelmében külső fejlesztőktől várják a katonák személyes álcázó felszerelésének tökéletesítését, amely egyes hullámhosszokon gyakorlatilag láthatatlanná tenné őket, és minden korábbinál jobban beleolvadna a változó környezetbe. A hadsereg illetékesei már 18 hónapon belül szeretnék viszontlátni az első példányokat, ehhez azonban arra lesz szükség, hogy az elkövetkező fél évben több cég is bizonyítsa elképzelésének megvalósíthatóságát.

A hivatkozásban szereplő dokumentumban az A152-094 jelzés alatt találjuk meg ezen követelményeket, amelyek első látásra kissé hihetetlennek tűnnek, hiszen egy olyan álcázóruhát írnak le, amely lehetőség szerint külső áramforrás nélkül, számos eltérő környezetben és különböző időjárási viszonyok mellett is csaknem tökéletes álcázást biztosít, mégpedig a mikroszkopikus szinten kialakított felület révén, amely a fény meghajlításával érné el a kívánt hatást. Ezzel a katonák sokkal jobban beleolvadnának az őket körülvevő környezetbe és bár a teljes láthatatlanságot nem érnék el (ez jelen tudásunk szerint makroszkopikus objektumok esetében egyébként is lehetetlen), egyes hullámhosszokon eltűnnének, vagyis inkább szellemképnek, netán árnyéknak hatnának.

Ahogy említettük, mindezt lehetőség szerint áram nélkül kellene biztosítani, bár az illetékesek elviselnék a maximum 0,45 kg-ot nyomó, 8 órán át megfelelő működést biztosító energiaforrások felhasználását. Emellett azonban azt szeretnék, ha az álca integrálható lenne a meglévő felszerelésbe, a hidegben és melegben, a sivatagban, a hegyekben és erdőkben, valamint a városi környezetben is ugyanolyan hatékony lenne, az infravörös hullámokat a meglévő megoldásokhoz hasonlóan verné vissza, illetve 360 fokos fedést biztosítana. A 18 hónapos határidő nagyon közelinek tűnik, de egy éven belül már 10 különböző megoldás tesztelését szeretnék megkezdeni.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...