Az Egyesült Államok által vezetett koalíciós erők a szíriai kormányerők állásait bombázta Dajr ez-Zaur város közelében – közölte a szíriai hadsereg főparancsnoksága az állami televízióban.

Szíria hivatalos hírügynöksége a SANA értesülései szerint a bombázás nagyerejű pusztítást végzett Dajr ez-Zaur térségében.

A Szíriai Arab Hadsereg Főparancsnoksága súlyos és kirívó agressziónak nevezte a szíriai kormányerők elleni támadást és elmondta, hogy bizonyítékaik vannak arra, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseik támogatják az Iszlám Állam terroristáit.

Hatvankét szíriai katona vesztette életét és több mint száz megsérült amikor az Egyesült Államok által vezette koalíciós erők légicsapást mért rájuk – közölte az orosz védelmi minisztérium szóvivője Igor Konasenkov.

A Ria Novosztyi hírügynökség megkeresésére az Egyesült Államok által vezettett koalíciós erők képviselői nem kívánták kommentálni a hírt.

Az orosz védelmi minisztérium információi szerint a légicsapást végrehajtó repülőgépek Irak felől érkeztek Szíriába.

Moszkva korábban figyelmeztetett

Eddig már 199-szer szegték meg Szíriában az öt napja életbe lépett tűzszünetet, amiért Washingtont és az úgynevezett mérsékelt felkelő csoportokat terheli a felelősség – mondta szombaton az orosz védelmi minisztérium egyik tisztségviselője.

“Amennyiben sem az Egyesült Államok, sem pedig a mérsékelt felkelők nem tesznek lépéseket azért, hogy teljesítsék a szeptember 9-én kötött genfi megállapodásba foglalt kötelezettségeiket, és Szíriában kudarcba fúl a tűzszünet, akkor minden felelősség Washingtont terheli” – mondta Viktor Pozsnyikir altábornagy.

Forrás: oroszhirek.hu Kattintson ide... Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 063 682 megtekintés

Videó: 48 285 819 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919363

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh