Átadták pénteken a több mint kétmilliárd forintos beruházással felújított és tornateremmel bővített komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolát és a Szent Bernadett Tagóvoda új épületét.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte: 1948-ban, amikor "a kommunizmus a csúcsra ért", elkezdték lebontani azokat az értékeket, amelyeket az ezeréves keresztény Magyarország adott a fiataljainak, nemzetének, nemzetiségeinek.   

Ebben az évben vették el az egyházaktól az iskolákat, és még a rendszerváltás után is megmaradt az a "hazug és káros gondolkodás", amely szerint az egyházak nem az embereket és a fiatalokat szolgálják - jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta: ehhez képest hatalmas dolog a komlói egyházi iskola fejlesztése.    

Az ünnepségen jelen lévő diákokat megszólítva Soltész Miklós az összefogásnak, a közösség és a kapcsolatok ápolásának, valamint a keresztény értékek megtartásának fontosságát emelte ki.   

Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök közölte: az elmúlt egy évben végzett összetett fejlesztés során lebontották a régi óvodaépületet és új óvodát létesítettek, összességében az intézmény épületeinek alapterülete több mint a kétszeresére bővült.   

A 80 éves iskolaépületet megerősítették, teljesen felújították és új emeletet építettek rá. Zöldmezős beruházás keretében egy új iskolai szárny épült tornateremmel, szaktantermekkel, irodákkal, továbbá mintegy 9 ezer négyzetméteres területet parkosítottak, ezen játszótereket, sportpályát létesítettek, ennek munkálatai még mindig zajlanak - tette hozzá.   

Az avatás napjára elkészült az iskola új épületrésze és a meglévő iskolaépület első két szintje, valamint az alsó tagozat udvara, februárig pedig befejeződik a felsősök Templom tér felőli udvarának és a régi épület szintráemelésének összes belső munkálata.   

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról szólt, 2007 óta ebben a régióban 7 százalékról 14 százalékra nőtt az egyházi iskolákban tanulók aránya, ami a püspökség eredménye is.

 

Forrás: MTI