http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/11646-sirleletet-is-bemutatnak-az-idei-osok-napjan#sigProId0298b447c6
Az első, Erdélyben talált lovas hun temetkezés sírleletét is bemutatják az idei Ősök napján, amelyet augusztus 16. és 18. között Bugacon rendeznek meg - közölte a szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke kedden.
Bíró András Zsolt azt mondta, hogy az első, Erdélyben talált lovas hun temetkezés eredeti maradványait bemutató sírlelet mellett fegyver-, ékszer- és arcrekonstrukciókat is láthatnak az érdeklődők az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon. A sátor a világ legnagyobb jurtája lesz: 25 méter átmérőjű és 7 méter magas - tette hozzá.
Az eseményen több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket Bugacon. Újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét.
Forrás: MTI