http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/11714-szemetszedesi-akciot-szervez-a-magyar-kozut-szeptemberben#sigProId9e14e09776
Közutak mellett illegálisan lerakott hulladék összeszedésére hirdetett akciót szeptember 20-ára a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a társaság jövő szombaton nyílt napot is tart, amelyen a cég munkagépeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Pécsi Norbert Sándor, a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, az autópályák melletti pihenőkben sokszor azért sok a kommunális hulladék, mert a hétvégi házak tulajdonosai ott teszik ki a szemetet. Az alacsonyabb rendű utaknál főként a sitt és háztartási hulladék okoz gondot; csak ebben az évben 1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak a szemét elszállítása, amelyből akár 60 ezer tonna meleg aszfaltot is be tudnának szerezni - hívta fel a figyelmet az osztályvezető.
A cég nyílt napjával kapcsolatban azt mondta, szeptember 7-én minden megyében lesz egy telephely, ahol az érdeklődők a cég feladataival, és akár a munkagépekkel is megismerkedhetnek, ezek közül a hókotrók a legnépszerűbbek - mondta Pécsi Norbert Sándor.
Hozzátette: ehhez kapcsolódik a "Biztonság az Ön kezében van" kampányuk is, amellyel az út mellett dolgozók biztonságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az osztályvezető elmondta, az elmúlt két évben két munkatársukat gázolták halálra.
Forrás: MTI